2016.07.13. 15:32
Barta Hanna két ezüstöt is nyert - megkezdődött a Nemzetközi Diákjátékok
Hszinpej (New Taipei City) - Barta Hanna két mellúszó számban is a dobogó második fokára állhatott fel a Tajvanban zajló 50. Nemzetközi Diákjátékokon.
Megkezdődtek a versenyek az 50. Nemzetközi Diákjátékokon, ahol Szombathely két labdarúgócsapattal és három-három úszóval, illetve teniszezővel képviselteti magát. Az első, szerdai versenynapon egy úszónk kivételével mindenki elrajtolt. És Barta Hanna révén meg is születtek az első szombathelyi érmek. A csupán 13 éves szombathelyi úszó három számban indult, és kettőben bejutott a döntőbe is. 200 és 100 méter mellen is csupán a nála két évvel idősebb thaiföldi, bangkoki Nawapas Pisanuwong előzte meg. Budavári István tanítványa 200-on 2:40,94, 100-on 1:14,75 perccel szerezte meg az ezüstérmet - ugyanúgy kétszer állhatott fel a dobogó második fokára, mint bátyja, Marci a múlt heti junior Európa-bajnokságon. (Aki egyébként szintén a Nemzetközi Diákjátékokon kezdte nemzetközi sikereit.) B döntős volt, 15. lett 100 m háton Dancsecs Boglárka (1:16,38).
A 100 és 200 m mell eredményhirdetésén is ugyanez a hármas állhatott a dobogóra. Balról a szombathelyi Barta Hanna a győztes thaiföldi és a harmadik helyezett tajvani lány mellett. Fotó: Havasi Attila
A három teniszező közül Donázy Bence már az első találkozóján kikapott a tajvani Kaohsziung városából való ellenfelétől (1:8). Németh Máté az első körből még továbbjutott, 8:2-re verte görög (athéni) ellenfelét, utána azonban egy tajvani (tajnani) fiú őt is megállította (0:8). A lányoknál Nagy Fannyt első ellenfele, a román (medgyesi) Iliescu búcsúztatta (1:8).
A két focicsapatunkból az Illés Akadémia fiúgárdája kezdett jobban, hiszen mindkét szerdai csoportmérkőzését megnyerte. A horvát Eszéket Bokor Bence (10. perc) és Horváth Márk (17.) góljával 2-1-re győzték le a szombathelyiek, míg a svájci Delémont együttesét 9-0-ra lépték le. Edelényi Bálint öt találatot is jegyzett (6., 14., 26., 35., 39.), Szekér Ádám kétszer talált be (4., 21.), Balogh Ferenc (11.) és Horváth Márk (36.) egy-egy gólt lőtt. Csütörtökön a házigazda Hszinpej lesz a mieink ellenfele.
Barta Hanna
A Viktória FC lányai magabiztosan kezdtek Tajpej ellen. Az 5-0-s sikert hozó találkozón Fördős Beatrix (9., 29.), Nagy Vanessza (12., 14.) és Bellovics Auróra (17.) talált a hálóba. A második csoportmeccsük a hollandiai Alkmaar ellen viszont nem sikerült. 0-2-es félidő után 1-8-ra kaptak ki. A csapat becsületgólját Kovács Virág (34.) szerezte. A lányok szintén Hszinpej ellen folytatják a szereplésüket.