Sport

2017.03.25. 19:43

A szombathelyi Zrínyi iskola nyerte a játékos sportverseny diákolimpia országos döntőjét

2017. március 25-én rendezték meg a 2016/2017. tanévi Diákolimpia® Játékos sportversenyének országos döntőjét, amelynek idén Eger adott otthont. A verseny során az I-II. korcsoportban a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata bizonyult a legjobbnak.

A Diákolimpia® Játékos sportverseny a legfiatalabb iskolás korosztálynak szól, és a sport játékos és közösségi élményét nyújtja a 6-10 éveseknek. A felkészülés és a versenyek során cél, hogy a mozgást igazi örömforrásként éljék meg a gyerekek, és ezek az élmények megalapozzák a későbbi rendszeres testmozgás iránti igényüket.  A versenyzés során 18 fő (lányok és fiúk egyaránt) alkot egy csapatot, amelyek 10 különböző feladat során mérik össze ügyességüket (például futás váltóbottal, kötélhajtás, kötélhúzás, floorball váltó, stb.)

A versenyen országosan 5166 gyermek indult el, és 8 csapat, azaz összesen 144-en jutottak a döntőbe a következő településekről: Kiskunhalas, Gyula, Budapest, Agárd, Eger, Törökbálint, Szombathely (2 csapat. a Zrínyi és a Derkovits). A döntőre szombaton az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban került sor.

Fotó: MDSZ

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi végeredmény született:

1. helyezett: Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely

2. helyezett: Újlak Utcai Általános Iskola, Budapest

3. helyezett iskola: Bálint Márton Általános Iskola, Törökbálint

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!