Sport

2017.03.07. 20:10

Megőriznék hazai veretlenségüket - A Sopront fogadja az Egis Körmend

Körmend - A férfi kosárlabda-élvonal alapszakaszának 21. - hétközi - fordulójában a Sopron KC együttesét fogadja az Egis Körmend szerdán, 18 órától.

Németh Zsolt

Megszenvedett az újabb sikerért, de győztesen távozott a MAFC otthonából a Körmend szombaton. A következő fordulóban a hazai pálya is Ferenczék mellett szól, hiszen itthon eddig még veretlenek. De nem vehetik félvállról ezt a találkozót sem. Elég, ha arra gondolunk, hogy az időközben Sabáli Balázst váltó Dragan Aleksic együttese Marko Spica nélkül is alaposan ráijesztett Szombathelyen a Falcóra. Észnél kell lenniük tehát a piros-feketéknek, ha meg szeretnék őrizni második helyüket a tabellán, márpedig ez lesz a céljuk ezen az estén. Tisztában van mindezzel a csapat vezetőedzője, Gasper Potocsnik is.

Gasper Potocsnik vezetőedző és az egyik új légiós, Lasan Kromah. A körmendiek most ismét a csapatépítés időszakát élik Fotó: Szendi Péter

- Minden bizonnyal nehéz dolgunk lesz, a Sopron jobb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt helye, az eddigi eredményei jeleznek. Ráadásul az elmúlt időszakban jó formát mutatnak, alaposan fel kell készülnünk ellenük. Sajnos mi mostanában nem a legjobb arcunkat mutatjuk, hiszen a két új játékos érkezése után még nem igazán érett össze a játékunk. Újra csapattá kell kovácsolódnunk, be kell illesztenünk őket a játékba, össze kell szoktatnunk a játékosainkat. Ehhez némi idő kell, de nem számít. Szerdán itthon játszunk, a saját szurkolóink előtt, akikre ezúttal is nagyon számítunk! Remélem, ismét olyan segítséget kapunk tőlük, mint az eddigi találkozókon. Ha így lesz, akkor optimistán várhatom a szerda esti találkozót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!