Sport

2017.03.31. 19:21

Számos hiányzóval lép pályára az FTC ellen a Viktória együttese

Szombathely- A női labdarúgó NB I. felsőházi rájátszásának második fordulójában vasárnap 16 órakor a Viktória FC az FTC-t fogadja.

Pum András

Az FTC a Győr elleni 5-2-es győzelemmel kezdte a felsőházi rájátszást, míg a Viktória 2-1-re kikapott az MTK otthonában. A bombaerős, élen álló ferencvárosiak ellen komplett csapattal sem lenne könnyű dolguk a szombathelyieknek. Ám Csordás Csaba vezetőedző ezúttal is több játékosát nélkülözi. Az FTC 42 ponttal az első, a Viktória 31-gyel a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán.- Nagy szükségünk lenne egy bravúrra ahhoz, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk - mondta Csordás Csaba.

- Ám ezer sebből vérzünk, sok lesz a hiányzónk, úgyhogy aki szerepet kap, muszáj megszakadnia a pályán. Hiszem, hogy valamennyi labdarúgóm átérzi a találkozó súlyát, és jó eredményt érünk el. Bíró Barbara, Tálosi Szabina, Heike Manhart és Tóth Alexandra sérült. Jelen állás szerint a kapuson kívül mindössze két mezőnyjátékos cserénk lesz. Összeállítás: Császár - Harsányi, Fördős, Balogh, Kun - Csidei, Fábián, Siklér - Kiss Zs., Nagy V., Magyarics.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!