Sport

2017.06.18. 17:45

Hősies Zrínyi - Harmadik hely a kézilabda-diákolimpián

Békéscsaba - Bronzérmet szerzett a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola lánycsapata a kézilabda-diákolimpia III. korcsoportos országos döntőjében.

Horváth Erika

Az összevont III. korcsoportos labdajáték-diákolimpia egyik helyszínén, Békéscsabán két sportág, a kézilabda és a röplabda legjobb nyolc-nyolc együttesei találkoztak. Vas megyéből kézilabdában a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola lánycsapata jutott elődöntőgyőztesként az országos versenyre.

A nyolc csapat két csoportban kezdte meg a csatározást. Az A jelű négyesből kiemelkedett a későbbi aranyérmes Kozármisleny gárdája, a másik három csapat viszont egy-egy győzelemmel és két-két vereséggel zárt. A zrínyisek a Miskolcot győzték le (22-17), a Kozármislenytől 29-17-re, a Törökszentmiklóstól 20-16-ra kaptak ki. Szerencséjükre a holtversenyszámítás - a három csapat egymás elleni gólkülönbsége - nekik kedvezett, így csoportmásodikként ők juthattak a legjobb négy közé. A torna közben több nehézséggel is meg kellett küzdeniük; betegség és sérülések is tizedelték a csapatot, de egy pillanatig sem adták fel.

Az elődöntőben ugyan nem volt esélyük, a győriek 22-14-es győzelemmel léphettek a fináléba, ám a bronzmérkőzést a játékvezetői tévelygések ellenére is sikerrel abszolválták. A szombathelyiek hétgólos vezetést szereztek a dorogiakkal szemben, akik aztán fokozatosan zárkóztak fel. De a zrínyisek iskolájuk névadójához méltó módon hősiesen küzdöttek, még úgy is sikerült előnyben maradniuk, hogy az utolsó három és fél percben a kapusuk mellett csupán három mezőnyjátékosuk maradt a pályán. 19-18-ra nyertek, hozzáállásuknak, kitartásuknak bronzérem lett a jutalma. A tornán a csapatot Gerlachfalvy Csilla és Cserős Teréz testnevelők vezették. A csapat egyesületi edzői a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiában Józsa Krisztián és Vers Ákos. A bronzérmes csapat tagjai: Dobos Dorka, Farkas Nerina, Juhász Anna, Juhász Luca, Kondákor Jázmin, Kozma Szofi, Lukács Luca, Molnár Nilla, Németh Júlia, Pajor Kata, Temesvári Natália, Török Fanni, Wutschi Verona.

A békéscsabai röplabdatornára Vas megyéből a Gothard Jenő Általános Iskola lánycsapata jutott be az elődöntőből - nagy bravúrral. A Tóthné Szőke Csilla vezette együttesnek ugyan nem sikerült mérkőzést nyernie az erős mezőnyben, de vereségei ellenére jól tartotta magát. A szombathelyiek csoportjába került a két finalista. A későbbi bajnok Székesfehérvártól 3:0-ra kaptak ki (75-50 volt a pontkülönbség), akárcsak a Gógánfától - 0:3 (50-75). Az ezüst-érmes Békéscsabától azonban szettet is sikerült rabolni (1:2, 54-69). Csoportnegyedikként a hetedik helyért játszották utolsó mérkőzésüket, amelyet szintén a döntő játszmában vesztettek el - (1:2, 45-60), így a nyolcadik helyen zártak. A csapat tagjai: Nagy Tíria, Döme Alexa, Prácser Panna, Prácser Luca, Gráczer Virág, Gergácz Olga, Majczán Blanka, Pesti Nadin, Kocsis Dorka, Holhos Anna, Németh Laura.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!