Sport

2017.07.25. 18:25

Hét bajnoki cím után ezúttal bronzot szereztek az asztaliteniszezők

CELLDÖMÖLK - Megszakadt a 2010 óta tartó sorozat, a Celldömölki VSE-Swietelsky férfi asztalitenisz-csapatának nem sikerült a nyolcadik bajnoki címét begyűjtenie. A szakosztály szezonzáró bankettjén kisebb csalódásként értékelték, hogy az Extraligában és a Klubcsapatok Szuperligájában is bronzérmes lett a gárda.

Horváth Erika

Tizenhárom éve már, hogy a Celldömölki VSE férfi asztalitenisz-csapata letaszíthatatlan az első osztály, az Extraliga dobogójáról. Egy bronz és négy ezüst után a 2009/2010-es idényben szerezték meg első bajnoki címüket a celliek, amelyet aztán még sorozatban hat követetett.

- Minden sorozat megszakad egyszer - konstatálta a celli asztaliteniszezők évzáró bankettjén Fehér László polgármester, aki maga is játszik még az NB III-ban és cseppet sem mellesleg a Magyar Asztalitenisz Szövetség egyik alelnöke. - Kis csalódás, hogy az alapszakasz második helye után nem sikerült döntőbe kerülni, miután a szigetszentmiklósi Final Fourban 6-3-ra kikapott a csapat a Szécsénytől, sőt az 5-5-ös döntetlen után a bronzmeccs is csak a jobb szettarányunknak köszönhetően dőlt el a mi javunkra. Egy éve a bajnoki cím mellé a nemzetközi Szuperligában is aranyat szereztünk, most ott is harmadikak lettünk.

 

A mögöttünk hagyott idény történéseit a városi televízió felvételeinek segítségével is felelevenítették. Először is megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Balázs Béláról, aki 23 évig volt a szakosztály vezetője, 11 évig pedig az egyesület elnöke. Az asztalitenisz kft.-ben Lórántfy Tibor vette át a feladatait, míg a CVSE új elnökévé Skalec Lajost választották.

De vissza az extraligás csapathoz: a vezetőedző Klampár Tibor és a játékosok, Fazekas Péter, Lindner Ádám és Szita Márton is elégedetlen volt az idei, de főként a négyes döntőben nyújtott teljesítménnyel.

Persze a CVSE asztalitenisz-csapatának eredménysorát a bronzokkal együtt is bármilyen sportágban elfogadnák. És ahogy Söptei Józsefné alpolgármester asszony köszöntőjében fogalmazott: a celldömölkiek szeretik a csapatot és annak tagjait, akik megismertették a várost szerte az országban. Az egyik főszponzor, a Vörsas Kft. vezetője, Illés Zoltán is derűlátóan közelítette meg a történteket: ez volt sorozatban a CVSE sorozatban 13. bajnoki érme. Az aranykor lezárult, de máris indulhat a következő.

Már ki is alakult a 2017/2018-as szezon extraligás CVSE-triója. Fazekas Péter és Szita Márton marad. Lindner Ádámot - aki a PTE-
PEAC-nál folytatja - elbúcsúztatták. Két részletben összesen hét szezont húzott le celli színekben. Újra a celldömölki csapatban köszöntötték Kriston Dánielt, aki két bajnoki címnek (2011-ben és 2012-ben) már részese volt a CVSE-nél.

- Azóta voltam Szlovákiában, ahol egy évet játszottam. Ott jól sikerült a szezonom, 58-ból 56 meccset megnyertem. Utána három szezont Szécsényben voltam, ahol egy bronznak és most az ezüstnek voltam részese. Éppen a Cellt vertük meg az elődöntőben - sorolta a 27 esztendős Kriston Dániel, akinek párosban van magyar bajnoki címe is.

- Örülök, hogy itt vagyok, mert a csapattársaimmal jóban vagyok. Fazekas Peti az egyik legjobb barátom, Szita Marcival is jó barátságot ápolok és Klampár Tibit is nagyon szeretem. Remélem, 80 százalék felett tudok majd teljesíteni. Szerintem esélyesek leszünk a bajnoki címre.

Fehér László is hasonlóan látja: a következő feladat a bajnoki cím visszahódítása lesz. A polgármester szót ejtett a város mintegy 280 millió forintos összértékű nagy sportberuházásairól is, a leendő asztalitenisz-csarnokról - amely reggeltől estig csak a pingpongosokat szolgálja majd, edzéseken 12 asztalon -, valamint a labdarúgókkal közös öltözőépületről. Jövő nyáron már edzőtábort szeretnének ott rendezni.

Szükség van az új teremre, hiszen sokan pingpongoznak Celldömölkön. Az egyesület hét csapatot versenyeztet: egyet az Extraligában, egyet az NB I-ben, egyet az NB II-ben, kettőt az NB III-ban, illetve volt két megyeiben szereplő gárdájuk is. És egyre jobban teljesítenek a gyerekek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!