jegyzet

2021.01.26. 06:30

Újra éremért

Fábik Tibor

Ha visszatekintünk a legutóbbi három olimpiára, és egymás mellé tesszük a pekingi, a londoni és a riói magyar eredményeket, nem kérdéses, hogy női pólósaink voltak a legnagyobb vesztesek.

2008-ban az elődöntőben 8–7-re kaptak ki a hollandoktól, akiket a csoportban még 11–9-re megvertek, s akik aztán olimpiai bajnokok lettek. A mieinknek maradt az ausztrálok elleni bronzmeccs, ezen 7–7 után a hosszabbítás sem döntött, 9–9 után jött a büntetőpárbaj, amit 3–2-re elveszítettünk. 2012-ben az elődöntőben 10–9-re kaptunk ki a spanyoloktól, majd a harmadik helyért játszott mérkőzésen hosszabbításban 13–11-re az ausztráloktól.

2016-ban az elődöntőben nem volt esélyünk az ausztrálokkal szemben, itt 14–10-es vereséget rögzíthettünk; az oroszok elleni bronzmeccs negyedik negyedében azonban 11–9-es magyar vezetést, egy másodperccel a vége előtt pedig 12–11-est. Ekkor egyenlített az ellenfél, s mivel Rióban nem volt hosszabbítás, egyből ötméteresek következtek, amit 7–6-ra az oroszok nyertek meg. Ha ezen a három olimpián a válogatott a kritikus pillanatokban kicsit jobban koncentrál, akkor szerezhetett volna egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, s alig hisszük el, hogy egyetlen bronz sem jött össze.

A múlt szombaton, a trieszti olimpiai selejtezőn Bíró Attila együttese a tokiói részvételről döntő ki-ki meccsen a házigazda olaszokkal találkozott, és nem lehettünk nyugodtak. Két nappal korábban bántósan simán kaptunk ki 8–5-re a görögöktől, és

tarthattunk attól, hogy az erősen „bírófüggő” sportágban lejt majd a pálya a házigazdának.

Nem így lett, Keszthelyi Ritáék végig vezetve győztek 13–10-re, és legfeljebb annyi hiányérzetünk lehet, hogy a végén a szövetségi kapitányt nem dobták be a vízbe. Tudom, ilyesmi általában nagy világverseny megnyerésekor történik, de ennek a kvótának felbecsülhetetlen az értéke.

S nem csak azért, mert egyszerre tizenkét versenyzővel bővült az olimpiai küldöttségünk. A klasszikus csapatsportágakat nézve korábban csupán férfi pólósaink kvalifikálták magukat Tokióba, és még a női kézilabdázók érhetnek révbe. Fontos lenne, hogy ők is sikerrel járjanak, hiszen jusson ki bármelyik együttesünk bármely olimpiára, az a maga tornáján napokon keresztül ültet bennünket a televízió elé, egyfajta közösségépítő hatással is bír. Itt még egy csoportmeccs is elhozhatja a katarzist, míg az egyéni sportágakban sokaknak percek alatt véget ér az olimpia.

Női pólósainknak pedig ugye azért is ki kellett jutniuk Tokióba, hogy végre hazahozhassák azt az érmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!