A kicsi nagyok

Egy alkalommal korábban érkeztem egy extraligás férfiröplabda-meccsre, Dágra. Abba a nyolcszáz lelket számláló Komárom-Esztergom megyei kis faluba, amely a Pilis lábánál bújik meg. A helyemen fészkelődtem, miközben a csapatok elkezdtek melegíteni. A családias méretű sportcsarnok apró lelátója azonban egyre zsúfoltabb lett. Mindenki időben érkezett, hogy ülőhelyet találjon magának.

A kezdés még odébb volt, így megszámolhattam a drukkereket, pontosabban a férőhelyeket. Megállapítottam, hogy száznyolcvanhat nézővel van telt ház.

De hamarosan már a csarnok két bejáratában is álltak szurkolók, síppal, dobbal, kereplővel biztatták kedvenceiket. Mire elérkezett a két gárda bemutatásának ideje, már kétszázötvenen zsúfolódtunk össze a nézőtéren, az ajtókban és pálya két vége mögött húzott palánknál. Azaz, többen, mint a falu lakosságának negyede. Ez olyan, mintha, mondjuk, Debrecenben ötvenezren ültek volna a lelátón…

Aztán egyszer csak felzúgott a „Dág, Dág, Dág!” Olyan elementáris erővel, annyi érzelemmel és rajongással, ami semmihez sem fogható. Jártam néhány ikonikus stadionban, sportarénában, de az a dági hangulat feledhetetlen.

Ilyen atmoszférában nem véletlen, hogy ennek a csöppnyi közösségnek a kedvencei a szívüket-lelküket kitették a pályára.

Teszem hozzá, amatőrként! Így csodaszámba megy, hogy bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmet is nyertek. Nem is egyszer. Aztán egyik idényről a másikra – több mint ötven év után – majdnem megszűnt a röplabda. Ha nehézségek árán is, de a sportág mégsem tűnt el. A harmadik vonalban, az NB II-ben csak rajthoz álltak a dágiak. De ez az osztály koránt sincs karnyújtásnyira az elittől, ahol egykor oly sikeresen szerepeltek.

Élvonalbeli tagságát ugyan elveszítette a Dág, de a szurkolóit egy pillanatra sem. A hangulat, a drukkolás a harmadik vonalban is extraligás volt. Ennek is köszönhetően – első lépésként – visszajutott a csapat az NB I-be. Ám jött a koronavírus, amely kiürítette a lelátókat. A dágiak vagánysága azonban így is kitartott, a második helyen végezve bejutottak a rájátszásba, ahol az extra­ligás szereplés volt a tét.

A kis DKSE állta a sarat, amíg a járvány le nem döntötte a csapatot. Az utolsó négy fordulóra a dágiak már ki sem tudtak állni, így maradt az NB I. De ha a nézők visszatérhetnek a lelátóra, aligha kérdéses, Dágon minden riválisnak hat helyett hét játékossal kell számolnia.

S ki tudja, akkor jövőre tán az Extraliga is összejöhet.