Kommentek

Pajor-Gyulai László

Három mérkőzés, két győzelem itthon, egy döntetlen idegenben, öt rúgott és nulla kapott gól – ez a magyar labdarúgó-válogatott mérlege jelenleg az Európa-bajnoki selejtezőkön. Mondhatni, kimondottan jó, hiszen a csapat ezzel hozta a kötelező minimumot, a csoport két leggyengébbje ellen bezsebelte az elvárható hat pontot, az egyik nagy rivális otthonából elhozott egyet, és mert a nagy esélyes szerbek botlottak Bulgáriában, hét ponttal és jobb gólkülönbségével Marco Rossi csapata az élen áll. Igaz, hogy az ősszel jön majd a selejtezők java, ám a kezdet enyhén szólva is biztató. 

A szövetségi kapitány mégsem boldog. A litvánok elleni sikert követően sem tudott felhőtlenül örülni, és amikor az M4 Sport riportere lényegében az elismerését fejezte ki, hogy az általa először a kezdőbe tett Varga Barnabás gólt lőtt, ingerülten így reagált: „Minden kerethirdetés után, ha feltévedek véletlenül a közösségi oldalakra, úgy tűnik, én vagyok a legnagyobb idióta Magyarországon. Mindenki bírál, üzeneteket kapok Messengeren, hogy ez vagy az miért játszik. Aztán, ha bejön egy meglepetésember, akkor jön az üzenet, hogy szerencsénk volt. Egyszer lehet szerencsénk, kétszer lehet, de ha ez többször megtörténik, lehet, még egyszer mondom, csak lehet, hogy a stábbal együtt picit jobban értünk a labdarúgáshoz, mint a hentes, vagy a youtuber. Nincs igazam? Bolond lennék?” 

Az olasz mester, akinek köszönhetően a magyar válogatott a kinevezése óta eltelt öt évben rengeteget fejlődött, és nagyot lépett előre, képtelen leszakadni erről a témáról. Évek óta idegesen reagál a legártatlanabb kérdésre is, amely bármelyik személyi döntésének a hátterét firtatja, de most legalább megtudtuk, hogy honnan érkeznek a neki fájó megjegyzések. 

Van itt egy kapitány, aki élvezi a munkáltatója feltétlen bizalmát, a szurkolók a tenyerükön hordják, imádják, a játékosai tűzbe mennének érte, de ő évek óta az arctalan, frusztrált kommentelők világára figyel. 

Furcsán hangzik, hogy csak feltéved a közösségi oldalakra, Marco Rossinak ugyanis az ott megjelenteket le kell fordíttatnia magának, hiszen szinte tüsszenteni sem tud magyarul – ennyit a véletlenről. Valaki viszont elmondhatná neki, a következmények nélkül fröcskölődő kommentek világára bölcs ember rá sem hederít, hatvanezer ember tiszteletének az érzése a stadionban sokkal többet árul el a valóságról. Egyet kell csak tennie: véletlenül se tévedjen oda. És akkor olyan boldog lehet, mint amennyire azt tényleg megérdemli.