2008.06.08. 12:46
Megelőzni a rendzavarásokat
Pénteken reggel együtt keltek útra Zürichbe. Mindössze a kontinensviadal utolsó négy napját töltik Bécsben, amúgy a helvét fővárosban dolgoznak az UEFA két szekciójában.
Az MLSZ korábbi főtitkára, a Fehérvár FC-t működtető gazdasági társaság jelenlegi ügyvezetője, Berzi Sándor, valamint a korábbi kétszeres szövetségi kapitány, dr. Mezey György tegnap útra kelt, s három héten át feszített tempóban dolgozik. Zürichben lesz az állomáshelyük, előbbi az UEFA fegyelmi testületének alelnökeként szankcionál, ha kell, utóbbi egy nyolcfős szakmai team tagjaként a mérkőzéseket elemzi.
Az UEFA fegyelmi bizottságának 1992 óta vagyok tagja, később a bizottságot testületre keresztelték, de a feladatok maradtak. 2006 óta alelnökként tevékenykedem. Az összes fegyelmi ügy hozzánk tartozik. Például a játé-kosok cselekményei, a mérkőzéseken elkövetett szabálytalanságok, a doppingügyek, valamint a nézőtéri rendbontások - mondja Berzi.
- A stadionon kívüli, utcai ügyek nem?
- Az a rendőrség hatásköre. Tehát mi azt értékeljük, ami belül történik. Ez lesz a harmadik Európa-bajnokságom, 1996-ban mutatkoztam be, jelen voltam a belgaholland, közös kontinensviadalon, valamint a négy évvel ezelőtti, portugáliai tornán is.
- Ezúttal hányan ténykednek a fegyelmi testületben?
- Tízen, de például a román tag nem lesz ott, ő hazája csapatát kíséri. Előfordul, hogy mások sem szavaznak, a szabály szerint nem vehet részt a döntésben az, aki érintett a saját válogatottja révén. Sőt, a csoportküzdelmek során a hazájával azonos csoportban szereplő más együttes kapcsán sem voksolhat. Bármiféle érintettség kizáró ok.
- Mi volt az utóbbi viadalok legzűrösebb ügye?
- Ezek kulisszatitkok, nem beszélhetek róluk. A döntésekről, a konkrét esetekről az UEFA ad ki információkat, a testületek tagjai nem.
- Mit gondol, melyik gárda szolgáltatja az Eb meglepetését?
- Az oroszoktól sokat várok, az angolokat megelőzve jutottak ki az Eb-re. Ahogy négy éve a görögök, ezúttal ők is okozhatnak nagy meglepetést. A torna sztárja vélhetően Cristiano Ronaldo lesz. Ha a portugálok messzire jutnak az irányításával, a télen biztosan ő kapja az Aranylabdát.