Sportvilág

2010.07.21. 02:29

Junior birkózó-világbajnokság szombathelyi indulóval

Tegnap a kötöttfogásúak küzdelmével kezdődött meg a SYMA csarnokban az idei junior birkózó világbajnokság. A szabadfogásúak Veréb István vezetésével szombaton és vasárnap lesznek szőnyegen; a csapat vasi indulója a 120 kilós Csercsics Richárd.

Horváth Erika

- Nagyon hosszú és fárasztó volt az idei felkészülés, már mindenki nyűgös és feszült. Az utolsó két hetet a vb helyszínén, Budapesten töltöttük. Több ország korábban érkezett, így bőven volt edzőpartner - mondta Veréb István, a szabadfogásúak szombathelyi szakvezetője, aki nem volt éppen derűs a szamokovi Eb után. - Ugyan két ötödik helyet szereztünk (a 66 kilós Gulyás Zsombor és a 74 kilós Györgyi Péter), de úgy érzem, bent maradt a csapatban két érem. A három felső súlycsoportostól vártam a jó eredményt, de a taktikai utasítás be nem tartása, pszichés probléma, illetve sérülés miatt nem sikerült. Ez utóbbi sajnos éppen Csercsics Ricsit érte.

Csercsics Richárd ugyan már három korosztályos Eb-bronzot is magának tudhat, mégis pechesnek mondható. Éremesélyes volt a 2007-es ifi Eb-n is, akkor a csuklója törött el meccs közben, most Bulgáriában pedig a combja sérült meg.

- A német ellenfelemet simán vertem, utána a fehérorosz következett. Én vezettem, amikor az első menet közepén bementem lábra, aztán visszakoztam. Éreztem, hogy a jobb combhajlítóm egy nagyot reccsen. Nem tudtam mozdulni. Fent maradtam a szőnyegen, de utána már nem volt nehéz dolga a belorusznak, aki végül bronzérmes lett - idézte vissza az újabb rossz emlékű Eb-t a 19 éves, végül a nyolcadik helyre rangsorolt birkózó. - Az ultrahang nem erősítette meg az első diagnózist, az izombeszakadást, de a masszőr érzett benne lyukat. Mindenesetre eleinte járni is alig tudtam. A pihenés és a kezelések segítettek, most már csak egy kicsit fáj, a múlt héttől elkezdtem birkózgatni is. A vb-mezőny még erősebb, mint az Eb-é, egészségesen is nehéz a dobogóra érni. De remélem, hogy képes leszek száz százalék körüli teljesítményre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!