Szentgotthárd

2014.07.31. 17:48

Interaktív módon is lehet követni a szentgotthárdi csatát

Idén ünneplik az 1664-ben, a város határában lezajlott csata 350. évfordulóját. Csütörtökön, a történelmi programok előestjén kiállításmegnyitóval kezdődtek a programok.

Bajdó Bettina

A Szentgotthárdi csata elnevezést kapta az a kiállítás, melynek főszervezője a Honismereti Klub volt, ám mellettük a fotóklub, s mások is segédkeztek a tárlat összeállításában. Csütörtökön 18 órakor zsúfolásig megtelt a színház aulája, ahol Huszár Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, s mondott köszönetet azoknak, akik megálmodták, létrehozták a kiállítást. Kiemelte, biztos benne, nem hetek, hanem több mint egy év munkája áll a színvonalas tárlat mögött.

Az 1664-es szentgotthárdi csatáról Tóth Ferenc történész, az MTA tudományos főmunkatársa beszélt, megemlítve azokat az eseményeket, melyek az ütközethez vezettek, kiemelve azokat a személyeket, akik sokat tettek a kivívott győzelemért.

A kiállítás során átadták azt a háromdimenziós, digitális terepasztalt is, amely a csata eseményeit interaktív módon jeleníti meg a történelmi napok ideje alatt. A paravánokon nyomon lehet követni a csata eseményeit, a falakon fotók és metszetek, a tárlókban könyvek idézik meg a jeles eseményt.

A kiállítást követően Rilke & Pászthory művét mutatták be „Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról” címmel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!