Szergényi szépségek háza

Sitkovics Karolina (Szergény) és Mesterházy István (Kemenesmagasi) jegyesek. 1911. évi március hó. A gyöngyházfényű, elegáns, nyomtatott kis kártyát sok más apró tárgy közül emeli föl Buzás Etelka tanítónő, a néprajzi kiállítás ötletgazdája, motorja, lelke, gyűjtője és - szergényi asszonyok hathatós közreműködésével - leleményes berendezője. 105 év suhan át fölöttünk, a csipkézett szélű finom kis közlemény a Monarchia és a múlt századfordulós szergényi polgárosodás üzenetét hozza (ráadásul egy csapásra világossá válik általa egy ismert József Attila-verssor fordulata).

Buzás Etelka egy régi halcsont-fűzővel - a padláson találta, sokat mosta, mire ilyen szép lett. (Nem mállott szét.) Fotó: Szendi Péter

Az rendben van, hogy akkoriban a jegyességet is közhírré tették, de mire használhatták ezt a gobelinnel díszített kis bőrtokot? Szemüvegnek lapos, ráadásul rekeszek is vannak benne. A háziasszony arra tippel, hogy talán táncrend - nemrég hozta be valaki, mondván, hogy itt lesz a legjobb helyen: a szergényi néprajzi kiállításban. Amely évente egyszer a falunap kedvéért kinyit, de kívánságra Buzás Etelka bárkit körbevezet a hét helyiségben. Rendszeresen vannak jelentkezők, sok távolba, esetleg külföldre szakadt szergényi szívesen hozza el ide a családját. Ez itt a régi tanítólakás és a hozzá kapcsolódó osztályterem a falu központjában, az épület az államosítás (1945-ről beszélünk) után is évtizedekig iskolaként működött, amíg be nem zárták. Az önkormányzat aztán egy ideig bízott abban, hogy újra gyerekzsivaly tölti be az osztálytermet, de nem volt már elég gyerek az újraindításhoz.

Kúti-Vincze Dániel a dédszülei nyomában Fotó: Szendi Péter

Az épületet időközben visszakapta az eredeti tulajdonos, az evangélikus egyház; itt van a gyülekezeti terem. Buzás Etelka még itt végezte az általános iskola alsó tagozatát, és máig nagy szeretettel emlékszik vissza Vincze Lajosné tanító nénire , a lakás utolsó gazdájára, akinek nyilván köze volt ahhoz is, hogy Etelka szintén a tanítói hivatást választotta (Nagysimonyiban tanított). Ő találta ki, hogy gyűjtést szervez a faluban: kinek mije van a padláson, adja be a közösbe: őrizzék együtt a múlt becses emlékeit. Etelka kitartása elképesztő eredményt hozott, és az evangélikus gyülekezetnek (Bokányi Imre felkészült helytörténész) se volt ellenére a kezdeményezés: a szergényiek rákaptak a múltidézés ízére, és a bemutató kedvéért személyes tárgyaiktól is megváltak; sőt: a kiállítás folyamatosan bővül. Annyi mindenünk van.

Tóth Kálmán a Vasi Múzeumbarát Egylet képviseletében. A régi tanítólakás udvarán igazi restaurálás zajlik. Fotó: Szendi Péter

És ki tudná azt megmondani, hogy melyik értékesebb? A M. Kir. Földmívelésügyi Miniszter ajándéka a helybeli önképzőkörnek a múlt század 30-as éveiből - egy fából faragott masszív kétajtós szekrény -, vagy Buzás József nagypapa (11-es huszár) saját kezűleg faragott szívmintás citerája, esetleg Kovács Juliska szépírásfüzete, teleírva csodálatos gyöngybetűkkel. Kovács Juliska - Molnár Sándorné - ma, túl a 90-en a falu élő emlékezete. Folyamatosan lejegyzi az emlékeit, a napi történéseket. A Vasi Múzeumbarát Egylet Örökségőr-táborának résztvevői is eltöltöttek nála egy délelőttöt. Tóth Kálmán, a Savaria Múzeum múzeumpedagógusa, a tábor vezetője azt mondja, nem talál szavakat az élményre.

Benn a szakszerű dokumentálás Fotó: Szendi Péter

Ahogy elképesztőnek tartja a szergényi néprajzi kiállítást is, ahol egy héten át komoly - egyúttal felhőtlenül boldog - munka zajlott: ma ér véget. A főként tizenéves örökségőrök (a Mentem, megőrzöm, megosztom -projekt keretében) vállalták, hogy szakszerűen és természetesen digitálisan földolgozzák - számba veszik, dokumentálják - ezt a minimum ezer tárgyat (de valószínűleg többet) számláló gyűjteményt. Pontosabban belekezdenek ebbe a nagy vállalkozásba. Így egyrészt értéket teremtenek, másrészt tanulnak.

Mindenkinek megvan a maga a feladata: tisztítás (amit kell, lenolajjal), fotózás, leírás, számozás stb. Éppen úgy, ahogy a nagyok , a múzeumi szakemberek csinálják. A szakszerűségről például Nagy Rebeka, az Iparművészeti Múzeum szombathelyi kötődésű szakrestaurátora gondoskodik: ő szervezi a munkamenetet. Annyi kincs van itt, hogy vissza kell jönni. Ne málljon el a múlt.