A szerkesztő ajánlja

2017.03.28. 10:05

A titok bennünk él - Horváth Nikoletta jegyzete

A minap sétáltam Lilivel a városban. Éppen sikerült átverekednünk magunkat közvetlen lakókörnyezetem vakondtúrásra hajazó akadályain, amikor egy csodálatosan napsütötte útszakaszra értünk.

Horváth Nikoletta

Szinte elvarázsolt a tavasz simogatása. A levegő balzsamos illatában már éreztem a nyár kérlelhetetlen jelenlétét. Az élet, a virágzás, a szárba szökkenő álmok valóra válása hirtelen eggyé vált a fejemben. Újjászülettem.

Csendben álltam, és hagytam, hogy a napfény behatoljon a pórusaimba. Lili is meghatottan szimatolta a levegőt, rózsaszín nyelvét kidugva jelezte, bizony neki már kezd melege lenni. Ebben az idillben egy közeli buszmegállóból beszűrődő beszélgetés foszlányai jutottak el a tudatomig. Lili hegyezni kezdte a fülét, mire a jelenet megelevenedett a fejemben. Két járókelő haladt el a napárban úszó megállótábla mellett. Egymásra ismertek a nagy hunyorgásban, és boldogan köszöntöttek. A dialógus nem tartott sokáig, hiszen mindketten rohantak tovább, de a lényeg hamar eljutott a szívemig.

Az egyik fiatalember felmutatott az égre, mélyeket szippantva a levegőből, és áldotta az évszakot, az enyhülést, a bimbózó virágokat. Őt is elfogta az az extázis, ami engem megállásra és lecövekelésre késztetett. Mire a társa panaszkodva kiáltott fel, ecsetelve, hogy borzalmas ez az időváltozás, egyszerűen szörnyű, hogy tegnap még hideg volt, ma meg már meleg van. Magára mutatott, mellényének cipzárját húzogatva, miközben folytatta panaszáradatát. Azt sem tudja az ember, milyen ruhát rántson magára, tegnap megfagytam ebben a mellényben, ma meg már lesül rólam. Őrült egy világ, zárta le nagy sóhajtással monológját. Beszélgetőpartnere elnevette magát, végül másra terelődött a szó.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy lábaim elindulnak, és mind távolodom az esemény helyszínétől. Arcomat továbbra is átvilágította a nap aranyló nyalábja, vonásaimat egy hatalmas mosoly tette még kisimultabbá. No, igen - gondoltam magamban. Erre szokták azt mondani, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Az a félig teli pohár lehet, másnak majdnem üres. Őrült világ - motyogtam magamban, és kitörő, örömkönnyeket előcsaló kacagásomtól zengett az utca. A mellettem elhaladók jogosan néztek rám úgy, mint egy sült bolondra, de boldogságom határokat nem ismert, hiszen megmásíthatatlanul éreztem: az élet szép.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!