Szombathely

2007.10.12. 02:28

Épül lakás, meg szupermarket is

Kőszeg (nm) - A város pályázat útján értékesíti, hasznosítja az eddig parlagon álló területet a lakótelep mellett. Bevételként az önkormányzat nettó 200 millió forintra számít.

Némethy Mária

A város képviselői most úgy döntöttek: eladják, illetve hasznosítják a területet. Ezzel nemcsak lakások épülnek, hanem egy új bevásárlóközpont alakul majd ki Kőszegen.

Pályázat útján legalább kétszázmillió forint plusz áfa, összesen bruttó 240 millió forint ellenértékben kívánja az önkormányzat értékesíteni a területet. Az ajánlattevőnek kötelezettségként előírják: a cirka 5,3 hektáron lakóépületeket építsen, és úgy 3 hektáron kereskedelmi jellegű fejlesztéseket hajtson végre.

A lakóingatlan jellegű fejlesztés kapcsán a pályázó társasházi, iker- és sorházas, valamint családi házas, azaz vegyes jellegű fejlesztést köteles megvalósítani. A pályázó legalább 100 társasházi lakást önkormányzati bérleményként a város rendelkezésére bocsát majd. (A városfejlesztési bizottság javaslatára legalább 80 társasházi lakást köteles önkormányzati szociális öröklakásként, 20-at pedig bérlakásként átadni.) A laká-sok a beruházó tulajdonában maradnak, a bérleti díjak őt gyarapítják majd, de az önkormányzat adja bérbe őket saját feltételei szerint.

A kereskedelmi jellegű ingatlanfejlesztés kapcsán a nyertes pályázó köteles egy szuper- vagy hipermarketet építeni a területen.

A nyertes az egész területre egy egységes fejlesztési tervet készíttet majd, amelyet egyeztetés után az önkormányzat beilleszt a város szabályozási tervébe. A pályázati kiírásba mindenféle olyan garanciákat beillesztettek, amelyek kizárják, hogy telekspekulánsok, kóklerek vehessenek részt azon.

A képviselők ülésén több mint másfél órán keresztül tárgyaltak a napirendről, finomították a részleteket. Abban minden felszólaló bizakodón egyetértett: lesz pályázó, több is.

Ha minden simán megy, mikor lesz majd valami az elképzelésekből? A kérdést Földesi Zoltánnak, a városfejlesztési bizottság elnökének tettük fel.

- Az idei a pályázat éve lesz. Jövőre elkészülnek a tervek, az egyeztetések, az-után megkezdődhetnek a földmunkák a területen. Először közművesíteni kell az egészet. Így aztán várhatóan 2009-nél előbb nem lesz ott kész épület. Az egész ügyletben egyébként nem csupán az önkormányzat pénzbevétele, a lakások megépítése számít. Az építkezés során, majd a kereskedelmi centrumban munkahelyek is keletkeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!