Szombathely

2008.05.09. 02:29

Megújuló utak

Szombathely (van) - A közgyűlés legutóbbi ülésén döntött arról, hogy háromszázmillió forintból felújíttatja a megyeszékhely azon útjait és járdáit, amelyek leginkább rászorulnak. Ősszel kezdődhetnek a munkálatok.

Varga Nóra

A Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály Beruházási Irodája elkészítette a felújítandó utcák listáját. A 2008. évi költségvetésben út- és járdaépítésre és felújításra háromszázmillió forint szerepel. Soós József, a városfejlesztési bizottság elnöke elmondta, hogy hamarosan közbeszerzési eljárást írnak ki, külön a bonyolítói, a tervezői és a kivitelezői feladatokra. Így legkorábban szeptember végén, október elején kezdődhet el a munka, ezért a képviselők úgy döntöttek, hogy még egy háromszázmillió forintos útfelújítási csomagról szavaznak júliusig. A munka ősszel addig folytatódik, amíg az idő engedi, tavasszal befejezik az elmaradt korszerűsítést, majd - ha a képviselők megszavazzák - a következő háromszázmilliós munkának is nekiállnak. Biztosan megújul többek között a Brenner Tóbiás körút, a Németújvár utca, a Négyesi utca egy része, a Somogyi Béla utca, a Senyefai utca. Az Uránia udvarban forgalomcsökkentő küszöböt helyeznek ki, a 11-es huszár úton gyalogátkelőt és buszmegállót építenek, a Derkovits iskola előtt térburkolat készül. A Söptei úton a sütőüzem és a Lovas utca között járda és kerékpárút készül. A Külső Zanati út északi oldalán végre megépül a járda.

Soós József kiemelte, hogy 219 kilométer hosszú úthálózata van Szombathelynek, amelynek bizonyos szakaszai - különösen a peremkerületekben - meglehetősen rossz állapotúak. Egy részük azért, mert nap mint nap óriási forgalmat bonyolít le, másik részük pedig azért, mert régóta nem újították fel.

Az előző ciklusban 1,2 milliárd forintból rendbe tették a megyeszékhely úthálózatának egy részét, ekkor rengeteg út megújult. Ezt a programot szeretnék folytatni a város vezetői.

Soós József hangsúlyozta, tekintettel az úthálózat hosszára, egy teljesen más listát is össze lehetett volna állítani, számtalan szakasz rendbetételre szorul. A közgyűlésen a jobboldali politikusok azt kifogásolták, hogy jobbára azokat az utakat korszerűsítik, ahol MSZP-s a képviselő. A városfejlesztési bizottság vezetője úgy fogalmazott, helyszíni bejárás után döntöttek a felújítandó utakról. Bízik abban, hogy a ciklus végére valamennyi kátyús utcát sikerül rendbe tenni. A problémát az orvosolná leginkább, ha lenne arra mód, hogy megfelelő időközönként felújítsák a megyeszékhely úthálózatát. Soós József hozzátette, sokan fizetnek súlyadót Szombathelyen, amelyet erre kellene hogy felhasználjanak. Az útfelújításra fordítandó keret elvileg megvan, mert évente ötszázmillió forintot szednek be súlyadóból a városban.

Egyre több járdát korszerűsítenek Szombathelyen, ez azért is örömteli, mert egyúttal sok helyen megoldódik a csapadékvíz-elvezetés problémája. Két különböző technológiával újulnak meg a megyeszékhely útjai, kevert fe-lületi bevonatot vagy aszfaltbetonos záróréteget kapnak. A bizottsági elnök azt ígéri, hogy az útfelújítási munkák nem fogják a feje tetejére állítani a megyeszékhely forgalmát, kisebb elterelésekre ugyan számíthatunk, nagy útlezárások nem lesznek. Egyre több az autó, ezért a városvezetőknek előbb-utóbb újra kell gondolniuk, felül kell vizsgálniuk Szombathely forgalmi rendjét. A Magellán Center, a buszpályaudvar, a Szent Flórián körút hiányzó szakaszának kérdése mind-mind megoldatlan probléma még. De ez még a jövő zenéje, először a háromszázmillió forintos útfelújítási munkák kezdődnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!