Szombathely

2009.10.28. 03:25

Szezonzáró túrán jártak a kerékpárosok

A Kőszegi Kerékpáros Egyesület szezonzáró kerékpártúrája a Szikla-forráshoz vezetett. A túrán összegeztek, s már a jövő évet is megtervezték.

Némethy Mária

- Hideg volt, esőre hajlott az időjárás, de végül nyolcan - három nő és öt férfi - úgy döntöttünk, megtesszük a távot, lezárjuk a szezont. Velünk túrázott az egyesület elnöke, Stampf Ferenc is - mesélte el Katona Szilveszter, a túra vezetője.

A kerekezők a Csónakázótótól indultak, a Regionális Kerékpáros Centrumtól. A tervezett tizenkettőhöz képest húsz kilométert tettek meg. Az úti célok között szerepelt Rőtfalva (Rattersdorf), a Keresztkút, a Zeiger-nyereg, a Szikla-forrás és az Óház is.

- A Szikla-forrást azért is kerestük fel, mert az Írottkő Natúrpark által meghirdetett forrásmentő akcióban gondnokságot vállaltunk felette. Nagyon rossz tapasztalataink voltak. Tavasszal mindenképpen rendbe tesszük, mert másfél méteres nyiladékot vájt ki ott az eső - meséli Katona Szilveszter.

Szalonnasütés, kerekezés közben beszélgettek arról is: hogyan tovább? Milyen céljai lesznek az egyesületnek 2010-re? Több mindenben megegyeztek. Ezeket röviden így összegzi Katona Szilveszter:

- Nehéz kimozdítani a gyerekeket a számítógép elől, ezért jövőre azt szeretnénk, ha családok kerekeznének együtt. Felelevenítünk egy régebbi hagyományt is. Korábban a várnál minden vasárnap délelőtt 9 órakor találkoztak a kerékpárosok. Jövőre is lesz ilyen találkahelyünk havonta egyszer a belvárosban. A Ha hétvége, akkor Kőszeg túrasorozatban 2010-ben a Kőszegi-hegység várait célozzuk meg Ausztriában és a magyar oldalon is. Mivel nagyon jól sikerült szeptemberben az első CityCross-versenyünk - 35 indulója volt, a legkisebb 12 éves, s rengeteg nézője -, megrendezzük újra. Délután ugyancsak ügyességi versenyük lesz a 14 évnél fiatalabbaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!