Szombathely

2010.05.26. 02:28

Foglalkoztatási paktum a Kőszegi és a Felső-Répcementi kistérségi társulások között

A Kőszegi és a Felső-Répcementi kistérségi társulások foglalkoztatási paktumának együttműködési megállapodást írtak alá csütörtökön ünnepélyes körülmények között.

Vas Népe

A paktum ehhez párbeszédet, rendszeres információcserét kínál a különböző szektorokban tevékenykedő, de a foglalkoztatás kérdéseiben egyaránt érintett önkormányzatoknak, szervezeteknek, személyeknek, intézményeknek, a gazdasági szereplőinek.

Ezt felismerve a kőszegi és a felső-répcementi kistérség gazdaságának és munkaerőpiacának fejlesztésében érdekelt aláíró felek az Európai Unióban és Magyarországon is sikerrel alkalmazott, a helyi szereplők integrált, szektorokon átívelő partnerségét, kölcsönös bizalmi viszonyát igénylő foglalkoztatási paktum létrehozását kezdeményezik. A megfogalmazott célok között első helyen szerepel a munkahelyek megtartása, helyi és térségi munkahelyek teremtése, a foglalkoztatási ráta növelése, minél több ember bekapcsolása a munka világába. A paktum nyitott együttműködési szerveződés. A szerződők és támogatók köréhez bármikor lehet csatlakozni, és indoklással ki is lehet lépni. A foglalkoztatási paktumot egy irá- nyító csoport működteti folyamatosan. Ebben szerepet kapnak a szerződő partnerek képviselői. Tagjai tehát a városok egy-egy képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Kőszegi Kirendeltségének, a kistérségi társulások, községek, helyi kis- és középvállalkozások, nagyfoglalkoztatók, turisztikai ágazat, civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok és a területen működő képzőintézmények képviselői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!