Szombathely

2010.08.11. 03:48

Kőszegi Ostromnapok sportrendezvényekkel

Folytatódik a Félhold és Telihold - Kőszegi Ostromnapok sorozata. Sokféle sportrendezvény lesz ezen a hétvégén, azon kívül kiállítás is nyílik és zarándoklat indul.

Némethy Mária

Ez a hétvége immár hagyományosan a sporté az Ostromnapok négy éves történetében. Sakk, ökölvívás, vármaraton, szurokpuska háború - néhány kiemelés a sokrétű kínálatból.

Szombaton 9 órától nyílt, amatőr sakkversenyt rendez a Kőszegért Egyesület a Fő téren.

Vas megye két szép és jóíl simert középkori vára között immár ötödik alkalommal szervezik meg a Sárvár-Kőszeg vármaratont. A célba érkező futókat 13 órától fogadják a Jurisics-téren, 16 órától lesz az eredményhirdetés.

17 órakor A nagybányai Nagy Zoltán Festő Klub kiállítása nyílik meg az Írottkő Hotel (Fő tér 4.) halljában. Rendezője a kőszegi SOS Gyermekfalu.

18 órától a II. Fitt-boksz ostromnapi ökölvívó gála veszi kezdetét.

A Budapesti Központi Sportiskola, a győri Gladiátor, a szombathelyi Haladás és Skorpió, a soproni Gyevát Gyula Sportklub és a Zalaegerszegi Boxklub versenyzőivel rendezi ezt meg a Fitt-Boksz Ökölvívó Egyesület. Helyszíne a Jurisics tér (rossz idő esetén Balog iskola sportcsarnoka).

Augusztus 14-én és 15-én - tehát szombaton és vasárnap is - 9 óra 30 perctől egész nap III. Várárok Paintball Kupa, azaz szurokpuska háború lesz. Ez nyilván nagyon sok fiatalt vonz majd. Rendezője a Kőszegi Kerékpáros Egyesület Danger Paintball szakosztálya, helyszíne a Csónakázó tó.

Vasárnap 13 órakor Nagyboldogasszony zarándoklat indul az osztrák-magyar határ túloldalára, Rőtfalvára (Rattersdorf). A kőszegi római katolikus egyházközség hagyományos zarándoklatának gyülekezőhelye a Jézus Szíve Plébániatemplom előtti tér. A távolság oda-vissza körülbelül 12 kilométer. Az ünnepi szentmise 15 órakor kezdődik a rőtfalvai kegytemplomban.

18 órától jelmezes sakkviadal, azaz Jurisics és Ibrahim csatája a sakktáblán, amit az amatőr sakkverseny eredményhirdetése követ. Helyszín: Fő tér, Jézus Szíve Plébániatemplom előtt.

19 órakor horvát est kezdődik az Aranystrucc Étteremben.

Remélhetően a jó idő majd segíti a rendezőket ezen a hétvégén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!