2010.12.08. 03:28
Évzárás előtt a Borbarát hölgyek
Mint minden évben, az idén is a borbál volt az első bál Kőszegen. A hetediket a Kőszegi Borbarát Hölgyek, az Európai Borlovagrend Kőszegi Legátusának fővédnökségével rendezték. Az idén milyen évet zárnak a hölgyek?
Hetedszer volt borbál Kőszegen, ahol mindenki jelen volt, aki számít a város szőlőtermesztésében, borászatában. Kapunyitás, műsor, a borkirálynők és az Európai Borlovagrend kőszegi legátusának fanfáros bevonulása, báli köszöntők, nyitótánc, az est borának megválasztása, éjfélkor tombolahúzás, hajnali négykor pedig Jánosáldás.
Orbán-Tóth Adrienntől, a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének elnökétől azt kérdeztük: milyennek értékeli a lassan elmúló évet?
- Jelenleg 24 tagja van az egyesületnek. Úgy gondolom, amit erre az évre elterveztünk, maximálisan teljesítettük. Sikeresen zajlottak saját rendezvényeink, a borkorcsolya verseny, a borkirálynő választás és a borbál is. Támogató szervezetként segítettünk a Pogányokban a hegybejárást, boros és gasztronómiai fesztiválokon képviseltük városunkat.
Voltak-e változások az idén? Milyen terveik vannak?
- Szorosabb együttműködést kezdeményeztem a helyi és megyei sajtóval, médiával. Borkorcsolya versenyünk támogatója volt egy országos konyhamagazin, az osztrák televízió pedig felvételt készített az eseményről. Kőszegről egyedüli nevezőként vettünk részt az 1000 perc a településért projektben. Vállaltuk, hogy a város határában, a vasútállomásnál lévő műemlék prést felújítjuk. Törekszünk arra, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a helyi borászokkal, és az ország más vidékein működő borbarát hölgyek egyesületeivel. Jövőre szeretnénk a borkorcsolya versenyen összegyűlt receptekből egy újabb kiadást megjelentetni. Terveink között szerepel egy saját klubhelyiség is, ahol kiállíthatjuk az eddigi években megválasztott hölgyek borait , a várostól kapott első borkirálynő ruhát, a csoportképeinket, s más relikviáinkat.
Adrienn mit tart az egyesület legfőbb értékének?
- A csapatmunka nagyon fontos, enélkül nem működhetnénk. Jól kiegészíti egymást a fiatalos szemlélet, és a középkorúak sokrétű tapasztalata. Jó érzés, hogy fontosak vagyunk, és szükség van a munkánkra. Nem véletlenül volt a megalakuláskor az egyesületünk célkitűzése, hogy szószólói és hírvivői legyünk a helyi borász és gasztronómiai életnek, a hagyományoknak, és hasznos színfoltja legyünk a város civil szervezeteinek.