Szombathely

2011.01.19. 05:28

Bük: a település sikereinek legfőbb záloga a turizmus

Bük sikereinek és jövőjének legfőbb záloga a turizmus. Nem csoda, ha a közelmúltban alakult Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet hallatni akarja a hangját.

Tersztyánszky Krisztina

Felsorolni is nehéz, hogy mi minden történt a tulajdonképpeni debütálást jelentő 2010-es évben. A népszerűsítő munkának köszönhetően a tagok száma a kezdeti hetvenről 120 fölé emelkedett. A szolgáltatók immár a TDM közös logója alatt, kedvező feltételekkel jelennek meg a turisztikai vásárokon, és közös prospektussal, illetve honlappal is javíthatják közönségkapcsolataikat.

- Minden olyan bemutatóra elmegyünk, ahol az egyesületnek legalább három tagja meg kíván jelenni - magyarázza Balogh Károly munkaszervezet vezető. - Legutóbb a bécsi turisztikai vásáron jártunk, most indulunk Pozsonyba, járunk Szlovéniába, Münchenbe, Kölnbe. Gondozzuk az információs táblák és óriásplakátok kihelyezését.

Amivel pedig az üdülővendégek nap mint nap találkozhatnak: megújult a Tourinform iroda és információs központ nyílt a gyógyfürdő bejárata mellett is. Komfortosabb lett a kerékpár-kölcsönzés, az itt pihenők aktív kikapcsolódását szabadtéri kondigépek és változatos animációs programok segítik. Új programokat is bevezettek, mint például a helyi termékeket népszerűsítő vásárokat. Mindennapjaiknak része a közterületek csinosítása csakúgy, mint a munkaszervezet dolgozóinak folyamatos képzése. Ne felejtsük el, a TDM szervezetek még gyerekcipőben járnak. A büki pedig az elsők között dolgozta és dolgozza ki munkafeltételeit, más térségek hasonló szervezetei gyakran kérik ki véleményüket.

A szervezet tagjaként és hátterében folyamatosan ott áll az önkormányzat. Fontos a képviselő-testülettel folytatott rendszeres eszmecsere. Most épp az idegenforgalmi adó visszaforgatásáról fogalmazta meg véleményét a TDM. Alapelvük: javulhat a befizetési morál, ha a szobakiadók az adó egy részét a saját tevékenységük, szálláshelyük fejlesztésére kapják vissza. Ez nemcsak a fejlesztést, hanem az iparág "fehérítését" is eredményezné.

A jövő héten Bük székhellyel, mintegy negyven szervezet részvételével megalakul a TDM szervezetek országos szövetsége. Ez az erősnek ígérkező szerveződés egyrészt az érdekvédelmet szolgálja, másrészt a komplex hazai turisztikai palettát lesz hivatott szakmai igényességgel képviselni a kormányzati döntéseknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!