Szombathely

2011.04.27. 02:28

Munkák a volt posztógyár helyén

Az egykori romok helyén új dolgok születnek. Már építik Kőszeg első körforgalmát a hajdani Posztógyár területén. Pogányi út néven új utca lesz, amely a korábban elzárt gyártelep megközelítését szolgálja.

Némethy Mária

Ez mára a múlté. Az egykori Posztógyár területén lázas munka folyik.

- Pogányi út néven új utca épül itt, amely a korábban elzárt gyártelep megközelítését szolgálja. Ha egyszer lesz folytatása, a Pogányi út egészen a Rohonci útig kiépülhet - közli Gergye Péter, a Kőszegi Ipari Park ügyvezetője.

Az épülő körforgalomnál már látszik annak valódi mérete. Az eddig Rákóczi útként használt sávok beépülnek a körforgalomba, annak területe pedig jelentősen kiegészül. A körforgalom a volt portaépület helyét is magába foglalja.

Az egykori ablakgyár területe mellett a város kisajátítással szerezte meg a Penny áruház telkéből szükséges részt.

- A munkák ugyan a közlekedésben némi fennakadást és kényelmetlenséget okoznak, de ezért kárpótlás lesz az a biztonságos kereszteződés, amelyet legkésőbb júniusban vehetnek majd birtokba az autósok - ígéri Gergye Péter.

Még nincs vége az újdonságoknak.

A Szombathelyi Városi Bíróságon folyó posztógyári per legutolsó tárgyalásán is szó volt róla, hogy a régi gyárfal mögött létrejött egy 50 négyzetméteres helyiség, amely a kőszegi textilipari múzeum befogadóhelye lesz. A terület tulajdonosainak elképzelése és a beruházói szándék szerencsés találkozása volt, hogy létesüljön a gyár múltját bemutató emlékhely. Ez találkozott a lelkes textiles múltat gyűjtő P. Burusch Gyula által vezetett csapat hasonló szándékával. Huber László polgármester hozta össze az éppen helyet kereső, illetve a helyet kínáló beruházókat. Ide gyűjtik és rendezik össze a még fellelhető emléktárgyakat, amelyből Kőszeg textilipari múltját ismerhetik meg majd az érdeklődők.

Elszállították és felújították a korábban gazban álló régi szövőgépet. A kiállítóteret az áruház biztonsági rendszerével védik majd.

- Jelenleg azon dolgoznak, hogy milyen legyen a kőszegi áruház arculatához illő bútorzat. A gyűjtemény anyaga így korszerű bemutatási lehetőséget kaphat - szögezte le az ipari park igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!