Szombathely

2013.02.04. 16:03

Újra együtt mulattak a civilek Szombathelyen

Szombathely - A hét végén immár hatodik alkalommal rendezte meg farsangi bálját a Szombathelyi Civil Kerekasztal.

Tersztyánszky Krisztina

Szombathely nonprofit szervezeteit összefogó egyesületet 2007-ben jegyezte be a bíróság. Azóta minden farsangkor megrendezik a civil bált, amely jó alkalom arra, hogy a szektor képviselői fehér asztal mellett, kötetlen szórakozás keretében ismerkedjenek egymással.

A hét végén a Kisfaludy utcai székház színháztermében rendezték meg a bált, ami ezúttal is a nonprofit szektor sokszínűségéről árulkodott. A rendezvényen tizenöt szervezet közel száz tagja vett részt, akik között helyet kaptak a hagyományőrzők csakúgy, mint a roma kisebbséget, a fogyatékkal élőket, vagy épp valamilyen hobbi követőit összefogó szervezetek képviselői. De helyet kapott a bálozók soraiban a művészetpártolást, vagy a nagycsaládosok összefogását szolgáló közösség is.

A szombathelyi civil szektor képviselői késő éjszakáig ropták a táncot. Fotó: Varga Krisztina

Ahogy minden évben, úgy most is lehetőség szerint alacsony költségvetéssel, sok önkéntes szervező munkával, szponzorok segítségével állt össze a báli programkínálat. A szervezők nagy örömére elfogadta a meghívást a mulatságra dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Szombathely Megyei Jogú Város civil tanácsnok asszonya is. A képviselő örömhírrel szolgált a jelenlevőknek: elkészült a város civil koncepciója, amit a közgyűlés január végi ülésén el is fogadott. Az illetékes szakbizottságok javaslatai alapján megfogalmazott koncepció a jövőben számos tekintetben keretbe foglalja a megyeszékhelyen működő civil szervezetek és az önkormányzat együttműködését, az élet különböző területein megvalósuló feladatellátásokat. Szólt a támogatási rendszerről is, hangsúlyozva: az egyes nonprofit szervezetek támogatását nem kizárólag az önkormányzati civil alap szolgálja, hiszen a különböző szakmai alapok is nyitottak az öntevékenyen működő csoportok előtt.

A báli hangulatot Nagy Jonathán tehetséges fiatal bűvész szemkápráztató műsora alapozta meg, majd a Ballantines együttes késő éjszakáig húzta a talapalávalót. Nem maradhatott el a mindig sikeres tombola sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!