Szombathely

2013.03.13. 18:58

Elvezetik az esővizet

Elkezdődtek a csapadékvíz-elvezető rendszer munkálatai az Ernuszt Kelemen utcában, jelentette be dr. Puskás Tivadar polgármester egy szerdai sajtótájékoztatón.

Kelemen Attila

A tájékoztatón elhangzott, hogy a nagyobb lejtésű domboldalakról lefolyó víz a környéken, de főként az Ernuszt Kelemen utcában okoz, okozott gondokat. Az engedély a teljes terület kiépítését három ütemre bontotta, jelen beruházás az I. ütemet, az Ernuszt Kelemen utca csapadékvíz-elvezetését tartalmazza. E szerint  zárt csatornát építenek ki a 2. számtól, valamint  a 42. számtól indulva a befogadó árokig.  Az észak-keleti oldalon a terepviszonyoktól függően nyílt árkot, illetve folyókát alakítanak ki.  A kivitelezés költsége: 35 millió 485 ezer forint.  A munkálatokkal  a tervek szerint  ez év  május 31-én végeznek.

A tervek szerint, a terep előkészítése során 700 méter aszfaltot vágnak fel, 70 méter csövet bontanak ki, 65 köbméter betont törnek fel. A munkálatokkal 2700 köbméter földet mozgatnak meg, és ezer négyzetméternyi területet füvesítenek be.

A közmű- és vízépítési munkák során 230 méter hosszan folyókákat alakítanak ki, valamint 50 víznyelő aknát hoznak létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!