Szombathely

2014.01.12. 16:40

Idén is megválasztották az Év Vasi Emberét

Szombathely - A Megyebálok újkori története tizenhat évvel ezelőtt indult. Azóta minden évben átadják az Év Vasi Embere díjat.

Kozma Gábor

Szombathely és Vas megye közös báljával kezdetét vette a báli szezon. Az idei rendezvényen a hagyományokhoz hűen részt vettek a város és a megye közéleti, kulturális és gazdasági életének szereplői. A bálozókat az ünnepélyes fogadást követően a bálteremben köszöntötték a rendezvény díszvendégei.

Megtudhattuk, hogy már a századforduló idején is rendeztek bálokat a városban. A régióban jelentős eseménynek számított, amikor tizenhat évvel ezelőtt a Vas Megyéért Egyesület, prof. dr. István Lajos vezetésével felélesztette ezt a nemes hagyományt. Az akkori estélyeknek a Savaria Szálló adott otthont, később a Megyeházába költözött a bál, míg néhány éve a Pannónia Étterem fogadta be a rendezvényt. A megyebáli programok szervezésénél mindig szem előtt tartották, hogy a megye és a város művészei, kulturális és hagyományőrző csoportjai lépjenek fel.

Prof. dr. Horváth Boldizsár, a Vas Megyéért Egyesület elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a bál emelkedett pillanata Az év vasi embere díj átadása lesz. Ismertette a választás folyamatát, amelyről megtudhattuk, hogy egy tíz főből álló kuratórium dönti el, ki veheti át a megtisztelő címet.

A szónokok után a nyitótánc következett, majd a parkettre hívták a város és a megye vezetőit, akik a profi táncosokkal együtt biztatták a vendégeket, hogy mulassanak jól a Cabo Wabo Party Band zenéjére. A hangulatos muzsikára aztán sokan táncra perdültek, és jó hangulatú beszélgetések zajlottak több helyen is.

A feldíszített bálterem mellett egy külön helyiségben lehetett kóstolni a Mándli Borház fehér-, rosé- és vörösborait, de a Birkás Pálinka Kft. díjnyertes különlegességei is nagy sikert arattak. A többfogásos vacsorát nyolcfős asztaloknál költhették el a vendégek, de a díszvendégek és a prominens személyiségek egy hosszú asztalnál foglaltak helyet.

A bál értékes tombolanyereményekkel várta a szerencsevadászokat, akik nagy kedvvel vásároltak, hiszen tudták, hogy a bevétellel a megye és a régió gyermekjóléti intézményeit támogatják majd.

A Cabo Wabo Zenekar igazi báli muzsikával invitálta a parkettre a vendégeket. Repertoárjukon a klasszikus táncdalok mellett világslágerek és örökzöldek is szerepeltek.

A békés beszélgetés mellett jellemzően harsány, vidám társalgás színtere is volt az étterem, hiszen a vacsorát követően többen átültek ismerőseik asztalához, egy jóízű társalgásra.

A hölgyek ruháit figyelve elmondható, hogy szinte kivétel nélkül mindenki hosszú nagyestélyiben vonult a parkettre. Leginkább a sötét színű, elsősorban a fekete dominált. A fiatalabbak merész szabású, kivágott kreációt választottak, az idősebb generáció kis boleróval, finom ékszerrel variálta a klasszikus darabokat. A kényelem nem volt szempont, sokkal inkább az elegancia játszott főszerepet. Az urak természetesen könnyű helyzetben voltak, hiszen a jó szabású öltönnyel nem lehet tévedni. Az idei újdonság talán a színes nadrágtartó volt, és a hölgyek estélyijéhez illő színes nyakkendők.

A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a fogadáskor készült fotókat már ott a helyszínen meg lehessen vásárolni, hiszen egy szép estének az emlékével hazamenni is kellemes, de sokkal jobb, ha az élményt egy fotó is őrzi.

A különteremben Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója Papp Lászlóval, a Vasi Volán Zrt. vezérigazgatójával pálinkával koccintott éppen.

A hölgyek a szép borokat kóstolták szívesen.

Mindenki nagy örömére tizenegy óra körül megérkezett Zsédenyi Adrienn, Zséda, aki legismertebb dalaiból énekelt a lelkes közönségnek. A művésznő csinos bordó lakk miniruhájában mindenkit elbűvölt. Hihetetlen magas sarkú cipőjében egyszer csak lesétált a közönség közé, és az asztaloknál dúdoló vendégek meglepetésére úgy döntött, megénekelteti a kissé visszafogott ünneplőket.

A fellépés végén polgármesteri kérésre még egy ráadás szám következett, és egy kis tánc után elérkezett a várva várt pillanat, amikor mindenki megtudta, ki is veheti át idén Az év vasi embere díjat. A megtisztelő címet olyan személy kaphatja, aki sokat tett a város és a régió gazdasági, kulturális, tudományos fejlődéséért. A bálozó közönség feszült figyelemmel várta, amint éjfélkor kihirdették az eredményt, a győztes: Brumbauer József üzemgazdász lett.

Tudatos fejlesztésre van szükség

Brumbauer József üzemgazdász a megye érdekében végzett kiemelkedő munkájáért és teljesítményéért vehette át Az év vasi embere díjat. Az ügyvezető úgy véli, életben maradni csak úgy lehet, hogy az ember rugalmasan alkalmazkodik a változásokhoz, ez igaz az oktatásra és a gazdaságra is. És mivel a korábbi ipar teljesen eltűnt a vidékről, megjelent a járműipar és ez a legjelentősebb a régióban. Ezért fontos, hogy legyen megfelelő kapacitás kutatásra, fejlesztésre, mondta az ügyvezető, aki fontosnak tartja, hogy a műszaki képzést megerősítsék a régióban. A BPW Hungária Kft. százkilencvenhat dolgozót mentett meg a munkanélküliségtől, közös erővel küzdötték le az akadályokat.

 

Ételt osztottak a megyebál előtt

Hagyomány már, hogy a szocialisták megyebál előtt ételt osztanak a szegényeknek. Így volt ez szombaton is.

– Baloldali vagyok, éljen a Csaba! - kiáltotta egy férfi a Pannónia étterem bejáratánál szombat este, ételosztásra várva. Aztán megjelent egy fehér furgon, feltűnt több szocialista politikus. Közte dr. Nemény András pországgyűlési és dr. Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő.

– Nem hiszem, hogy baj lenne, ha a Megyebálban szereplő nagyságos urak és asszonyok látják a szegénységet, a nyomort. A pompa mellett ezt is észre kell venni – mondta az újságíróknak, majd hozzá tette: – Sokan éheznek ebben a városban is, és az biztos, hogy év elején már sok család nélkülözi a meleg ételt – és beállt Gyebrovszki János képviselő társa mellé ételt, illetve csomagot osztani.

MSZP aktivisták, jobbra Nemény András ételt osztanak a téren. Fotó: Horváth Csaba

Mint megtudtuk, előre kellett igényelni az ételt az MSZP irodában, illetve a roma kisebbségi önkormányzatnál. Összesen 850 adag étel talált most gazdára. A jótékonysági akció keretében lencsefőzelék tarjával, valamit két adag kenyér és almáslepény jutott a rászorulóknak. Tavalyelőtt 350-en álltak sorba, tavaly pedig hétszáz adag ételt osztottak ki. Az egyik szervező elmondta, hogy idén előbb megvolt az ételosztás időpontja és helye, mint a megyebálé, a sors hozta úgy, hogy ismét egy időben tartották meg, egymás mellett. Az akció láthatóan nem aratitt tetszést abálra készülődőkmél, mivel este fél 8-ig jószerivel senki sem érkezett a helyszínre. csak azután indult meg a menet, hogy a több száz fős, ételre váró és azt kapó tömeg feloszlott. A nyugat.hu helyi internetes portál szerint az idei megyebálra több mint 50-en visszautasították a részvételt, így 92 vendég érkezésére számíthattak. Az ételre ennél jóval többen vártak. A pakkokat önkéntesek, valamint Nemény András, Gyebrovszki János és Czeglédy Csaba adta át a rászorulóknak.

A téren sétálva többekkel szót váltottunk. Az önmagát balodaliként hírdető férfi elmondta, hogy szerinte a szocialistákon kívül senki sem foglakozik a szegényekkel.

– A Csaba évek óta hozza a csomagokat, télen a tűzifát is, azok meg (intett az étterem felé) csak az észt osztják. Nézze uram, aki nem eszik, az éhes, az éhség meg sokmindenre ráviszi az embert – mondta.

Láttunk kerekesszékben várakozót, sokgyermekes családanyát, öregeket, fiatalokat egyaránt. A szervezőket nyíltszíni tapssal illették, a megyebálra érkezőket viszont semmiféle inzultus nem érte. Talán nem is tudták, hova is sietnek az öltönyösök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!