Szombathely

2014.04.03. 17:40

Jövőre elkészül a hulladékválogató

Szombathely - Évente 8500 tonna szemetet válogatnak majd szét a Söptei úti hulladékválogatóműben, amelynek az alapkövét csütörtökön tették le ünnepélyes keretek között.

Tóth Csongor

Közel hárommilliárd forintot fordítanak a nagyszabású környezetvédelmi program megvalósítására.

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás munkájának köszönhetően 127 vasi településen újul meg a szelektív hulladékgyűjtés rendszere.

– Nem mindegy, hogy a 21. század elején mit teszünk a hulladékkal. Sok pénzt és bosszúságot takaríthatunk meg önmagunknak, de még unokáinknak is, ha válogatjuk, összegyűjtjük és újrahasznosítjuk azt – mondta dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője köszöntőjében. Hozzátette: a jövőben a szemétszállításnak is nonprofit közszolgáltatásként kell működnie.

A pályázati forrásokból megvalósuló projekt keretében hét hulladékudvar és 80 új, szelektív hulladékgyűjtő sziget létesül, továbbá a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés megszervezéséhez szükséges gépparkot is megvásárolják. A Söptei úti válogatóműben a lakossági és ipari szelektív gyűjtésből származó hulladékokat válogatják majd szét, és állítják elő a feldolgozóipar számára alkalmas másodnyersanyagot. A társulás célul tűzte ki a komposztálás népszerűsítését is. Ennek érdekében több mint 27 ezer komposztálóládát osztanak majd szét az érintett települések lakói között.

Dr. Puskás Tivadar polgármester szólt arról is, hogy az új hulladékgazdálkodási törvény értelmében 2015-től mindenhol kötelezővé válik a szelektív hulladékgyűjtés. Az intézkedés nem érinti majd váratlanul a szombathelyieket, hiszen az elsők között indult el a szelektív hulladékgyűjtés a városban. Marton Zsolt alpolgármester, a társulás elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a környeztünk megóvása mindannyiunk felelőssége.

A hulladékválogatót várhatóan 2015 nyarán adják át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!