Szombathely

2014.06.10. 15:01

Pálinkaverseny: késő estig kóstoltak a bírálók

Szombathely - Összesen 422 pálinkát kóstoltak és értékeltek a Vas Megyei Pálinka- és Párlatverseny bírálói múlt pénteken. Az idei mustrán is jó volt a felhozatal, eredményt később hirdetnek.

Nagy Ildikó

Pálinkaversenyt sok helyen rendeznek az országban, ám olyat keveset, amelynek a lebonyolításában az ellenőrző hatóság – jelesül a vám- és pénzügyőrség – is közreműködik.

A Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület által meghirdetett, immár ötödik Vas megyei pálinkamustrára minden eddiginél több, összesen 422 tételt neveztek be – a szervezők nagy örömére az ország minden részéből.

A versenyigazgató Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga mellett Palotás József, a Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület elnöke, vele szemben Török István, a NAV Zala megyei vámigazgatója kóstol. Fotó: Nagy Ildikó

A kiírás szerint a zsűri tagjai – akik nyolc háromtagú bírálóbizottságban kóstoltak – kilenc kategóriában értékelték a benevezett tételeket. Külön-külön kategóriában bírálták egyebek között az ágyas, a szőlő-, a törköly-, a csonthéjas, valamint a különböző, vadon termő gyümölcsökből készült pálinkákat, illetve a likőrféleségeket.

A versenyigazgató az idén is Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga műszaki egyetemi doktor, a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság Szeszesital Szakbizottságának elnöke volt, aki legelőször a verseny szervezettségét dicsérte. Ám mint azt a késő estig eltartó bírálat után érdeklődésünkre elmondta, a kóstolt pálinkákra sem lehetett panasz, hiszen szinte kivétel nélkül jó minőségű tételeket neveztek be a versenyre.

A beérkezett tételek nagy száma miatt hosszúra nyúlt bírálat után a kategóriagyőztes pálinkákat is megválasztották, ám az ötödik Vas megyei pálinkaverseny eredményét – a hagyományokhoz híven – csak később hirdetik majd ki.

A bér- és magánfőzetők eredményeit június 21-én a vönöcki Buti Pálinkafesztiválon ismertetik, míg a kereskedelmi főzdék által benevezett tételek minősítését július 5-én a győrvári Birkás Pálinkafesztiválon ismerhetik meg az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!