Szombathely

2014.09.24. 14:52

Mert nagyot álmodni - A szombathelyi lány egy neves könyvvizsgáló és tanácsadó cégnél kapott állásajánlatot

Szombathely – Kicsit mindenki hitetlenkedett, és meglepődött, amikor 16 évesen a magyar-német kéttannyelvű iskolába járó Tölgyesi Lilla először kimondta: ő Angliába szeretne menni egyetemre közgazdász szakra. Már harmadéves, évente négyszer jár haza, most éppen itthon van.

Merklin Tímea

A hitetlenkedésnek ma már nyoma sincs, a szülei és egykori tanárai nagyon büszkék Lillára, aki minden lépcsőfokon jól teljesített: megtanult jól angolul, leérettségizett, sikeresen felvételizett, jó helyet szerzett magának a szakmai gyakorlathoz, ami olyan klasszul ment, hogy a végén állásajánlatot is kapott, plusz egy újabb hároméves képzés lehetőségét, amit a cég fizet.

Habár a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolában – ahol tanára, Futó István igazgató keltette fel az érdeklődését a közgazdaságtan iránt - eleinte a német látszott az erősségének, az interneten azonban megismerkedett angol barátjával, Allannel, aki akkor történelmet tanult, mára elvégezte az egyetemet, az üzleti élet érdekli, egy cég menedzsmentjében dolgozik. Volt tehát kihez kimenni Warwickshire-be, erős volt a kettős motiváció: a továbbtanulás és a szerelem.

Futó István igazgató hitetlenkedve állt Tölgyesi Lilla angliai továbbtanulási elképzelése előtt, ahogy ma fogalmaz: „csodálta ambícióit" - nem hiába, Lilla mert nagyot álmodni, aztán bátran és szép sorban valóra váltja az álmait. Fotó: A szerző

- Mindent angolul tanulok, sok kifejezésnek nincs is magyar megfelelője, gondban lennék, ha magyarul kellene elmagyaráznom a dolgokat, de angolul tudom – mosolyog egykori iskolájában Tölgyesi Lilla, aki 22 éves, még nem is végzett az egyetemen, de máris komoly állásajánlata van a neves könyvvizsgáló és tanácsadó cégtől, a PwC, ahol a szakmai gyakorlatát töltötte hat hétig.

- Sok hűtlen kezelési vizsgálatot végeztem, a gyakorlat végén döntötte el a cég, hogy kellek. Nem feltétlenül lesz minden gyakorlatból állásajánlat. Már a gyakorlatra sem volt könnyű bekerülni, egy helyre ötvenen jelentkeznek. Öt fordulón kellett sikeresen túljutni. Beküldtem a jelentkezést, aztán online logikai, pszichológiai, verbális és gyorsszámolásos teszteket kellett kitölteni. Aztán jött egy telefonos interjú, ami azért volt nehéz, mert nem láttam, hogy reagál a másik. Itt a viselkedésre voltak kíváncsiak, például meséljem el, milyen volt, amikor egy csapatot vezettem, tágabban pedig az általános tájékozottságomról kellett számot adnom, a legkülönfélébb dolgokról beszélgettünk. Például beszéljek egy cégről, amiről a hírekben hallottam, és adjak tanácsot, hogy lehetne a munkájukat segíteni.

A „bíráló központban" (Assessment Centre) nyolcfős csoportban kaptunk feladatokat, szituációkat. Nem az számított, hogy jó tanácsot adunk-e, hanem az, hogy tudunk-e együtt dolgozni. (Magyarországon az a jó diák, aki tudja a könyvet A-tól Z-ig, ott meg a kreativitásra kíváncsiak.) Volt olyan feladat is, hogy fél óra alatt írunk egy beszámolót, hogyan kezeljen egy cég egy adott problémát. Ugyanebben a központban újabb teszteket is írattak velünk, immár nem online, hanem „élőben", és a cég emberei elbeszélgettek velünk, mert fontosnak gondolták, hogy nemcsak ők választanak minket, hanem mi is választjuk őket. Az ötödik forduló egy olyan interjú volt, amikor a cégvezető volt a partner, ő kérdezett, teljesen oldott légkörben. Éreztem, hogy nem hibákat, hiányosságokat keres, hanem látni akarja, belevaló vagyok-e, ha bekerülök egy szituációba, feltalálom-e magamat. Az övé volt a végső szó, és ő bírt engem, nyertem, bekerültem. Másnap a HR-esek felhívtak, hogy „lenyűgöztem" a cégvezetőt, szeretnének gyakorlati helyet adni, és már küldik is a szerződést...

Lilla a nyári szakmai gyakorlatán körülbelül 130 ezer forintot keresett hetente. Olyan állásajánlatot kapott, amivel körülbelül évi 9 millió forintot kaphat a munkájáért. Mint mondja, még sokkal többet is lehetne keresni Angliában, akár kezdőként is, de neki az is fontos, hogy a cég egy nagyon drága hároméves könyvvizsgáló képzést is ajánlott egyetem után, amit ki is fizet. Mérlegképes könyvelő képesítést ad ez a tanfolyam, na, nem azért, hogy könyvelő legyen, hanem azért, hogy ezt a területet is ismerje, érvényes véleményt tudjon adni, ha tanácsadó lesz.

- Ez a képesítés, ez a cég sok lehetőséget ad. Olyan állásajánlatot kaptam, hogy félig könyvvizsgáló, félig kockázatkezelési tanácsadó leszek. Cégen belül mehetek más országba is, Ausztráliába, Amerikába is. Lillától azt is megtudjuk, hogy a cégnél, amelynek vezetőjét lenyűgözte, nagyon jól bánnak az emberekkel. - A jólétemet maximálisan figyelembe veszik. Ha gondom van, segítenek, ha dolgom van, elmehetek. Vannak elvárások, a munkámat magas minőségben el kell végeznem, de felnőtt, szabad emberként kezelnek.

Nem hagyhatjuk ki a kérdést: mindezt miből?

- A tanulásom az EU-s diákok számára hozzáférhető hitelből megy, tandíjhitelnek hívják. Akkor kell elkezdeni visszafizetni, ha valaki már évi 21-22 ezer font (körülbelül 7 millió forint) fölött keres. Ez a hitel olyan jó konstrukció, hogy az is felveszi, akinek van pénze. Ha valaki lakást akar venni, a tandíjhitel nem számít, vehet fel másik hitelt. A diplomájától többet kap az ember, mint amennyibe kerül – mondja Lilla. Szülei nagyon örülnek a sikernek, bár évente mindössze négyszer látják egymást, amikor a nagylány megteszi Angliából a 2,5 óra repülőutat hazafelé.

Arról is beszélgetünk, hogy érzi, mit jelent Angliában magyarnak lenni?

- Érdekesség, de nem negatívum, nem hátrány. Nem néznek le. Be tudják tájolni, hogy Magyarország valahol Közép-Európában van. Az számít erénynek, hogy tudod kezelni a változásokat, hogy tudsz teljesíteni változó feltételek közt. Nekem nagyon tetszik a nemzetközi környezet, volt mellettem olasz és litván gyakornok is. Az egyetemen van kínai, indonéz, mauríciusi társam is. Ez a sokféle ember jó együtt, amikor csoportban dolgozunk, mert sok szempontból tudjuk látni ugyanazt a kérdést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!