Szombathely

2014.11.07. 16:50

Együtt a százéves hölgy rajongói

Szombathely - Mint egy tiszteletre méltó és imádott hölgyről, úgy beszéltek a 100 éves Savaria Szállóról a jubileumi esten a Berzsenyi Dániel Könyvtárban összegyűlt „rajongók”, akik egykori dolgozóként vagy vendégként kötődnek az épülethez.

Merklin Tímea

Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő fogalmazott így: „nem egyszerűen egy épületről van szó a Savaria Szálló esetében, hanem egy 100 éves hölgyről, akiért mi férfiak titkon mindig is rajongtunk, és talán még szerelmesek voltunk, vagyunk bele. A feleségeink pedig féltékenyek, mert mindig sokkal több időt töltöttünk ott, mint amennyit ők szerettek volna".

– Közösségi médiával nehéz igazi kapcsolatokat létrehozni, de most sikerült, a Savaria Szálló témája élni kezdett az interneten – mondta Nagy Éva könyvtárigazgató, hangsúlyozva, milyen példátlan közösségi összefogás jött létre, a szállóhoz kötődő emberek igazi kapcsolati hálót hoztak létre. Ennek eredménye lett az a kerekasztal-beszélgetés, amellyel a „Minden, ami Savaria szálló" című kiállítás megnyílt a Berzsenyi könyvtárban. A tárlathoz a Berzsenyi könyvtár és a Vasi Múzeumbarát Egylet adott anyagokat a civilek hozott fotóin, dokumentumain, tárgyain kívül. A program lelke Szalainé Bodor Edit, segítői Bozzai Judit és Boros Ferenc, akik a „szállórajongókat" összekapcsoló internetes közösségi oldal technikai szerkesztői.

Akik a szállóról szóló történeteket felszolgálták: Sellyei Gábor belsőépítész, Koós Antal főpincér, Pass Erzsébet recepciós, Kenesei János főpincér, Kőrössy Tamás zenész, Horváth József helytörténész, Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő és Őri Dezső egykori igazgató. Fotó: Merklin Tímea

A zsúfolásig telt előadóteremben Spiegler Tibor moderálta a beszélgetést, amelyből kirajzolódott a szálló kesze-kusza története, amely „olyan, mint minden rendes arisztokrata hölgyé".

Horváth József helytörténész, nyugalmazott könyvtáros elmesélte, hogy a Savaria (Kovács) szálló elődje egy kávézó volt, amelyet Kovács (Kohn) Jakab alapított, aki eleinte gabonakereskedéssel foglalkozott. Majd a Fő téren rendezett be egy kávéházat Sabaria néven. A ma ismert szállót 1914. április 8-án kezdték építeni Vida Artúr tervei alapján. Sellyei Gábor belsőépítész szerint az épület a maga korában „átkozottul korszerű volt", és „ma összetennénk a két kezünket, ha a kőművesek így dolgoznának". Ezen kívül: ez az egyetlen olyan épület Szombathelyen, ami „tényleg a helyén áll". Miközben a legtöbb utca végén nem látunk semmit, a szállóval lezártak egy sugárutat, a Széll Kálmán utcát, amely a budapesti Andrássy út mintájára épült. Az eredeti forgalmi rend fordítva volt: aki jött be a városba a vasút felől, szembement a szállóval, és ha kifelé ment a városból, a vasútállomás impozáns épületét látta. Ma a Széll Kálmán és a Szelestey utcák is úgy egyirányúak, hogy mindkét épületnek háttal megyünk. Őri Dezső, a Savaria Szálló egyik korábbi igazgatója kiemelte: a padlástérben 60-70 centiméter magas és széles kürtő volt körbevezetve, ez biztosította a szobák szellőzését. A szálló 48 oszlopon épült és dupla pincerendszeren (vízkiszorításos módszerrel), ezért egy centimétert sem süllyedt az elmúlt évszázad során.

A szállóban a vendég először a recepcióssal találkozott: Pass Erzsébet ma is ugyanazzal az elragadó mosollyal néz az emberek szemébe. Ahogy mesélte, 1968-ban végezte a szállodaportás iskolát, aztán mindjárt a Savariában kezdett, míg a társai az Isis Hotelben. Emlékszik, hogy a több mint száz szoba mint telt meg, amikor súlyemelő Eb volt, Savaria röplabdatorna vagy osztrák-magyar munkaügyi konferencia. Emlékszik, melyik híres vendég hányas szobában lakott. Göncz Árpád például a 218-asban. A felújítás során a szobák száma 90-re csökkent, és csak egyharmadukhoz volt fürdőszoba. Egyszer egy vendég hozzávágta emiatt a szobakulcsot: „Mit gondol, hol vagyunk, Kijevben?" Aki a legmélyebb benyomást tette, az nem vendég volt: egy munkahelyi szerelemből alakult ki a házassága, melyből két gyermekük született. Koós Antal egykori főpincér arról mesélt, hogy a háznak „milyen rangja volt". A nagyapjáról idézett fel egy kedves történetet, aki falusi parasztember volt, mintha ünnep volna, úgy készült, úgy öltözött fel, ha bejött a városba. Másodéves diák volt az unokája, amikor meglátogatta: jött be a forgóajtón, és ott volt egy spanyolfal tükörrel. Meglátta ezt a nagyapa, és azt mondta: „Fiam, ahol ennyi tükör van, oda én nem merek bemenni." Aztán mégis bejött, ivott egy fröccsöt, és elment. Kenesei János, szintén egykori főpincér a Savaria Szállóból, aki még ma is aktív, arra tanítja a fiatal pincéreket, hogy a vendéget 2014-ben is úgy kell fogadni, mint az 1950-es, 60-as években: lesegíteni a kabátját, széket tenni alá...

Megtelt a terem. A második sorban Szvoboda László, ő az édesapjáról mesélt, aki annak idején szintén a legendás szállóban dolgozott

Kőrössy Tamás zenész a szálló vezetésének zenei ízlését dicsérte, mondván: egy helyet a jó élő zenével futtatni lehet, a rossz zenével pedig tönkre lehet tenni. A patinás szállóban csak a város legjobb muzsikusai játszhattak. Alkalmilag léptek fel „Nikével", a Németországból érkezett indonéz recepcióssal, aki 46 kilogramm volt, öt nyelven beszélt és fantasztikusan énekelt. Itt tartózkodása alatt a vendégek hamar megszerették, már „jött a közönség Nikére".

A zenésztől megkérdezték, ha csak egy számot játszhatna a szállóban, melyik lenne az? „Azok a szép napok..." – ez passzolna. Koós Antal sült libacombot ajánlana párolt káposztával, ha még ott felszolgálhatna egyszer, tökös-mákos rétessel. Ha pedig mindenki hajnalig mulatna ezen a rendkívüli (fiktív) éjszakán, Kenesei János reggel korhelylevest és virslit hozna, mert az teszi rendbe a gyomrot.

A közönség soraiban sok vendéglátós ült, közülük megszólalt Szvoboda László, aki az édesapja emlékét idézte, aki a szállóban dolgozott. Tóth Kálmán múzeumpedagógus (a Vasi Múzeumbarát Egylet titkára), aki alkalmi pincér volt a flashmobon – amikor sokan elhitték, hogy a szálló terasza újra kinyitott – elmesélte, milyen óriási élmény volt felszolgálni. Csak kávét, málnaszörpöt és ásványvizet szolgáltak fel, de mire visszaért, elfelejtette, hogy mi volt a rendelés, annyira kellett koncentrálnia, hogy le ne ejtse a tálcáról a poharakat. Többen mondták neki, hogy ha megszűnne a múzeumi állása, legyen pincér, mert ez annyira jól áll neki. Azt felelte: „Ilyen szakmai múlttal már csak a Savaria Szállóban vállalhat munkát."

Rózsa Melinda újságíró egy németről fordított e-novellát hozott az estre (Szex in Ungarn címmel), amelyben a ma 68 éves Richard Hebstreit beszéli el a 17 éves korában (1964-ben) történt esetet. Nagymamájához, Scheffer Jánosné Marikához jött Szombathelyre az NDK-ból, eljárt a szombati szállóbeli táncestekre, ahol „ráakadt – vékony selyemruhában – Erzsébet", aki varrónő volt a cipőgyárban, és egy éjszaka   a „varrógép precizitásával szabadította meg a szüzességétől"  a fiatalembert.

Az esten köszöntötték a Kondor házaspárt, akik éppen 50 éve házasodtak össze, és a lakodalmuk, sőt a nászéjszakájuk is a Savaria Szállóban volt. Kihirdették a szállós szelfik versenyének eredményét: Ökrös Attila képe lett a legjobb.

Ezek is érdekelhetik