Szombathely

2014.12.03. 16:55

Életet menthetnek

Szombathely - A Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete 2014. tavaszán az Emberi Erőforrás Minisztériumának támogatásával pályázatot nyert a megváltozott képességűek elsősegélynyújtására.

A projektben 40 megváltozott képességű fiatalt részesítettek elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati képzésben, hogy hatékony segítők lehessenek, ha esetlegesen be kell avatkozni az élet védelme érdekében. A képzés során az oktató mentőtisztek használható megoldásokat villantottak fel, törekedve a mindenkor legegyszerűbb megoldásra.

Az elsősegélyképzés októberben kezdődött, az Aranyhíd Nevelési- Oktatási Integrációs Központ, valamint a Kőszegi Nagy László Gyógypedagógia Intézet diákjainak részvételével. A képzés során a fiatalok képessé váltak arra, hogy hatékony segítők lehessenek váratlan körülmények között akár életmentők is.

A fiatalok a képzés végén oklevelet vehettek át Kenedli Csillától, a Magyar Vöröskereszt Vas megyei igazgatójától (balról a második) Fotó: Vöröskereszt

Elsősegélynyújtással kapcsolatos ismeretterjesztő anyagot, könyvet kaptak a diákok a képzés során, végül a tanfolyam elvégzéséről tanúskodó oklevelet is átvehették. A Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete kötelességének tartja a segítés szellemiségének megismertetését és minél szélesebb körben történő terjesztését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!