Szombathely

2015.06.25. 17:04

Segítettek több mint 2600 embernek

Szombathely - Záró rendezvényéhez érkezett az a szombathelyi projekt, amelynek keretében két év alatt ötven szakember több mint kétezer főt keresett fel és tájékoztatott arról, mi a teendőjük, ha áldozattá váltak, illetve hogyan kerüljék el a bajt.

- Két évvel ezelőtt 120 millió forintot nyertünk azzal a céllal, hogy olyan programelemeket valósítsunk meg, amelyek egyrészt a lakosságnak szólnak prevenciós jelleggel, másrészt szakembereknek szólnak, harmadrészt áldozatoknak - mondta Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője. A program a kormányhivatallal együttműködésben valósult meg. Harangozó Bertalan hangsúlyozta, hogy az áldozattá válás illetve annak megelőzésében a médiának is nagy szerepe van.

Az eseményen a Weöres Sándor Színház színészei, Ostyola Zsuzsa és Szabó Róbert Endre játszotta el hogyan durvulhat tettlegességig egy párkapcsolaton belüli nézeteltérés  Fotó: Médiaközpont

Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében kiemelte: a személyi biztonság alapvető feltétele a békés egymás mellett élés. A projekt elsősorban az áldozatok védelmével és megsegítésével foglalkozott és részben prevenciós célokat fogalmazott meg. Az Igazságügyi Hivatal az állami áldozatsegítő szolgálat módszertani támogatását látta el. Szeiberling Tamás, a hivatal főigazgatója elmondta: nagyon fontos, hogy megismerjék a potenciális áldozatok és a társadalom szélesebb köre azt, hogy abban az esetben, ha áldozattá válik, van hová fordulnia. Az állami ellátó rendszernek van egy olyan szeglete, amely kimondottan az ő problémájukkal foglalkozik.

A két év alatt több mint 2600 embert sikerült bevonni a programokba. A megvalósult előadások, konfliktuskezelő tréningek segítő kezet nyújtottak az áldozatok traumáinak feldolgozásához és biztosították az érintetteknek az önvédelmi gyakorlatok elsajátítását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!