Szombathely

2015.12.05. 09:09

60 éves Szombathely emblematikus iskolája, a Savaria szakképző

1955. szeptember elsején csöngettek be először az Alkotmány utcai Gimnázium diákjai számára. Az intézményt a 70-es évektől nevezték Savaria szakképzőnek, ezt a nevet viseli ma is. Az elmúlt hat évtizedben sok változáson ment keresztül az iskola, de eredményeikre, sikereikre méltán büszkék. A jubileumot gálával ünnepelték a Savaria moziban.

Szombathelyi Médiaközpont

A kerek évforduló alkalmából látványos klip készült az iskoláról, amelyet a gála nyitányaként vetítettek le. Megtelt a mozi nagyterme egykori és jelenlegi diákokkal, tanárokkal, igazgatókkal, az iskolával kapcsolatban álló cégek és szervezetek képviselőivel. Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében a város emblematikus iskolájának nevezte a Savariát. "A tudás, amit itt megszereznek, arra ad alapot és lehetőséget, hogy az élet sok-sok területén sikeres emberek legyenek az itt végzettek" - fogalmazott.

1955-ben alapították az iskola elődjét, amely akkor még gimnáziumként működött. Hely- és névváltoztatások sorát élte meg, 1967-ben került új épületbe, a Hadnagy utcába. Később kollégiummal, tanműhellyel bővült. "Változtak a képzési profilok, régi szakmák futottak ki, újak jöttek be. Most az átalakulások évtizedét éljük, harmadszor alakulunk át, ahogy az iskolarendszer is. Sok minden történt, de elmondható, hogy folyamatosan fejlődtünk" - mondta Sümegi Tamás, a SZMSZC Savaria Közlekedési Szakképző Iskolájának igazgatója.

A Savariában végzett mások mellett Tiborcz János jelenlegi és Halmosi Zsolt egykori Vas megyei rendőr-főkapitány, Gécsek Tibor kalapácsvető, valamint Kiss Norbert kamionversenyző. Az iskolának jelenleg hét évfolyamon 580 diákja van. Főként közlekedési területre képeznek szakembereket, de logisztikai és rendészeti szakirányt is működtetnek. Tatai-Szabó Miklós tíz éven át vezette az iskolát, ma az intézmény mellett működő alapítvány elnökeként dolgozik. Tanulmányi ösztöndíjjal segítik a diákokat. Úgy fogalmazott: a Savaria mindig arra törekedett, hogy piacképes szakmát adjon a tanulók kezébe, és mindezt igyekeztek korszerű technikai háttérrel megtámogatni. "A kilencediktől a 12. osztályig szakmai előkészítés is folyik, az én időmben ilyen még nem volt. Ezzel bővültek a diákok lehetőségei, jobban rákészülhetnek a szakmájukra. Azok a profilok, amelyekkel az iskola foglalkozik a mai napig piacképesek."

Tavaly rendészeti, idén közlekedési területről tüntettek ki két egykori savariás diákot tiszteletbeli tanári címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!