Szombathely

2016.01.29. 20:45

Szombathelyi mérnökök munkáját dicséri az új töltőállomás

Szombathely - Szombathelyen is van már lehetőség az elektromos autók töltésére, az első töltőállomás teljes egészében szombathelyi mérnökök keze munkáját dicséri.

Cseszkó Tamás

- Büszke vagyok arra, hogy Szombathely fejlődik és számos területen élen jár - méltatta dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere azt a most átadott állomást, melyet a városban élő Nagypál Tibor mérnök kollégáival közösen fejlesztett ki. A találmánynak köszönhetően immáron a vasi megyeszékhelyen is lehet elektromos autókat tölteni. Városunk polgármestere elárulta: bár jelenleg még ő is a többséghez hasonlóan hagyományos üzemanyagot fogyasztó gépjárművel közlekedik, hiszi, hogy a jövő közlekedési eszközei lesznek az elektromos energiával működő autók. Számokat is ismertetett, 2005-ben 60 ezer, egy évvel később már 74 ezer elektromos autót adtak el az Egyesült Államokban. A zöld rendszámú környezetbarát gépjárművek egyébként sok kedvezményt kapnak, Budapesten általában nem kell fizetni a parkolásért, és haladhatnak a buszsávban is. Egy-egy töltéssel jelenleg 2-300 kilométert képes megtenni egy-egy autó, ezért is van szükség minél több töltőállomásra, becslések szerint egy-két óra alatt tölthető fel az akkumulátor. Ezen gépjárművek jelenleg még igencsak drágának számítanak, jóval magasabb az áruk a hagyományos társaikénál, ám egy kilométernyi út mindössze három-öt forintba kerül, így hosszú távon megtérülhet a befektetés. Nagypál Tibor elmondta, hogy mindent szombathelyi mérnökök fejlesztettek ki, ez az első ilyen pont Szombathelyen, a következőt jövő héten adják át, az egy még izgalmasabb fejlesztés, úgynevezett gyorstöltő állomás.

Hajdú Adrián az intelligens innovációról beszélt, a szolgáltatást ugyanis összekapcsolták okostelefon-alkalmazással, melynek köszönhetően digitális eszközeinken is láthatjuk, hány kilométert képes még megtenni járművünk, térképen kereshetjük meg a hozzánk legközelebb eső töltőállomást, és elektronikus úton fizethetjük ki a tankolás összegét. Porpáczy István a felhasználó központú vezérlés részleteit osztotta meg a jelenlévőkkel, mint mondta, a rendszernek köszönhetően képesek a távfelügyeletre, ha valamely töltőállomásnál hiba történik, néhány gombnyomással a központból is orvosolható a probléma. - A mélységes tisztelet hozott ma ide - méltatta a beruházást dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, aki kiemelte: három szombathelyi mérnöknek köszönhető a mostani fejlesztési. - Ők a maguk a tehetségéből a saját kockázatukra megalkottak egy csodás szellemi terméket, amely immáron testet öltött - hangzott el. Dr. Hende Csaba arról is beszélt, hogy Szombathely nemcsak passzív szemlélője, hanem aktív részese az új ipari forradalomnak, és számos területen bizonyítottuk, hogy élen járunk a közlekedés fejlesztésben is. - A most átadott állomás is ehhez járul hozzá - hangoztatta a képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!