Szombathely

2016.03.01. 19:37

Mi az összefüggés a tehetség és a boldogság között? - Ezt is megtudhatták a szombathelyi diákok

Szombathely – Hagyományteremtő céllal rendezték meg kedden az I. Tehetség Workshopot a Horváth Boldizsár Kollégiumban. A színes rendezvényen a tehetségpontként is működő szombathelyi iskolák valamilyen területen kitűnő diákjainak volt lehetősége a bemutatkozásra.

Elek Szilveszter

- A program alapmondata az, hogy mindannyian tehetségesek vagyunk valamiben. Azonban szorgalom nélkül ez csupán bennünk rejtőzködik, és nem okozunk vele örömet másoknak. Az iskolák feladata, hogy felfedezze a tehetséget a fiatalokban és hátteret adjon nekik, hogy ki tudjanak bontakozni – mondta nyitóbeszédében Fodor István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szombathelyi Megyeközponti Tankerületének igazgatója.

Farkas Ágnes, a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa érdekes rejtvényekkel tarkított előadásában azt mondta, hogy a tehetség és a boldogság között szoros kapcsolat van.

A terem falát az egyik legmeghatározóbb tehetségpont, a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Horváth Boldizsár Kollégium diákjainak különféle alkotásai ékesítették. A színes, absztrakt rajzoktól kezdve a rendkívül valósághű, ceruzával készített portrékig rengeteg művet szemlélhetett meg az érdeklődő. Ezek mellett az ifjú tehetségek által megformált és kidíszített díszes kerámiákról rögzített fotók és textíliákból készült alkotások is voltak.

Az első bemutatkozó tehetségpont a Bartók Béla Zeneiskola volt, ahol Pulay Teréz a program koordinátora.

A zeneiskola itt bemutatkozó tehetségei kivétel nélkül több elismerést és díjat is begyűjtöttek már. A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium Tehetségpont színeiben szereplő Favorido Sophie három kórusban is énekel, és 2014-ben második helyezést ért el az Agora tehetségkutató, művészeti fesztiválján. A lány két dalt is elénekelt a rendezvényen.

A diákoknak a jövőre nézve is komoly terveik vannak. Egy másik bemutatkozó, a rendkívül fiatal, nagyon szenvedélyesen játszó Lakatos András például bejutott az országos zongoraversenyre.

Baranyai József, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tehetségpont-koordinátora is rendkívül büszke a diákjaira. Poór Máté a programozást választotta.- Szeretem a régi játékokat, ezért döntöttem úgy, hogy választok egyet és megpróbálom lemásolni azt. Az 1980-as Rouge mellett döntöttem. Pár hét alatt sikerült lemásolnom a játékot. Megmutattam az informatikatanáromnak, aki azt javasolta, hogy küldjem el egy pályázatra. A programot továbbfejlesztettem, és saját, részletesebb képeket tettem bele. Így született meg a játékom, a Revans – mondta lelkesen a fiú az előadása során.

Egy másik bolyais tehetség, a 12. osztályos Stankovics Levente kutatásai során élettani problémafelvetésekre keresi a választ. Az egyik problémafelvetés így szólt: miért nem lehet akármilyen hosszú a légcső? Mint kiderítette, azért, mert úgy sokkal magasabb lenne a szén-dioxid koncentráció a tüdőnkben a légzés nyomán. Hogy az előadása szemléletesebb legyen, egy igazi tüdőt is megmutatott a kíváncsi közönségnek.

A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tavaly lett kiváló tehetségpont. Zsíros Péter, az ottani tehetségpont-koordinátor sok értékes fiatalt hozott magával. Takács Szilárd végzős diák régóta érdeklődik a fizika iránt. Most azzal kísérletezik, hogy az egyes hangszereken játszott dalokat hogyan lehet a fizika nyelvén számokká kódolni, hogy a dallamokat azok is le tudják játszani, akik nem tudnak kottát olvasni.

Az iskola négy másik végzős diákja, Galambos Mihály, Mucsi Dániel László, Ongai Erik és Takács Valentin a másodfokú egyenletek, illetve a logaritmus témájában kutatnak azért, hogy a diákoknak segítsenek a matematika-tanulásban. Feladatlapokat írtak az iskolatársaiknak, amelyek kijavítása során kiderítették, hogy melyek a legtipikusabb hibáik. Ezek segítségével készítettek egy prezentációs dokumentumot, amit bárki ingyen letölthet.

A Nagy Lajos Gimnázium tanulója, de a Horváth Boldizsár Kollégium Tehetségpont képviseletében szereplő Balhási Zalán és társai a fizika témakörében kutattak. - Elkezdtünk foglalkozni a kinematika témakörével, és miután megvizsgáltuk az összes nyomkövetési módszert, eljutottunk az okostelefonokig. Eme újszerű módszer segítségével végeztünk méréseket a csillapított rezgőmozgással, az egyenletes körmozgással, az ingamozgással kapcsolatban – mondta a diák, aki közben az okostelefonján szimulálta a méréseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!