Szombathely

2016.06.30. 15:45

A legfontosabb kérdés

Szombathely - Mit tegyek, hogy örök életem legyen? - ezt a kérdést többen is feltették Jézusnak a földi élete során. És múlt vasárnap is ez volt a téma a szombathelyi és a kőszegi baptista gyülekezet istentiszteletein, ahol magyarországi missziós úton részt vevő texasi prédikátorok vendégeskedtek.

Kalcsics Ildikó

Az ötfős csapat tagjai három hetet töltenek önkéntesként Magyarországon, 1-1 hetes turnusokban angoltábort vezetve különböző városok baptista gyülekezeteiben. A fiatalokkal való foglalkozás mellett a hétvégi összejöveteleken is prédikálnak. Ez alkalommal az újjászületés volt a téma a két vasi közösségben.

- A legfontosabb kérdés, amelyet gyerek, felnőtt feltehet - kezdte a 80-hoz közelítő Rollie Rinker nyugalmazott tanár, de aktív prédikátor -, hogy hogyan lehet örök életünk, üdvösségünk. Ezzel a kérdéssel fordult Jézushoz a kor ismert tanítója, Nikodémus is, aki nem értette, hogyan születhet újra az ember, mi az, hogy újjászületés .

A szombathelyi baptista gyülekezet lelkipásztora, Varga László Ottó a feleségével és a Texasból érkezett missziós csoporttal a Szent Márton úti imaházban. Varga Judit mellett: Ruth Baggett, Ann és Rollie Rinker, valamint Terry és Sandy Beavers. Fotó: Szombathelyi Baptista Gyülekezet

Terry Beavers, aki üzleti karrierjét cserélte fel a pásztori szolgálatra, Jézus magyarázatát idézte, miszerint ami a testtől születik, az még csak test. Ahhoz, hogy új emberré legyünk - s így megláthassuk Isten országát -, felülről , Istentől is meg kell születnünk.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy vallásosak, erkölcsösek vagyunk? Vagy kellő mennyiségű jó cselekedetet hajtunk végre? A pásztorok szerint nem.

Az idős Rinker a Bibliából és napjainkból is hozott néhány példát erre. Magát Nikodémust, aki a törvények alapos ismerete és gondos megtartása ellenére sem értette a választ; vagy éppen a nemrégiben elhunyt Muhammad Alit, aki halála előtt állítólag azt felelte a túlvilági sorsával kapcsolatos kérdésre: talán sikerült annyi jót tennie itt a földön, hogy a mennybe kerülhessen. Mindkét pásztor kiemelte, hogy a cselekedetek önmagukban nem képesek megigazítani minket Isten előtt. Hiszen - idézte Rinker Pál apostol levelét az efézusiakhoz - kegyelemből tartattatok meg, hit által [ ]; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék (2. fejezet, 8-9. vers).

Egy másik bibliai példában a Pált fogva tartó börtönőr tette fel hasonló kérdését (a kalodákat és láncokat felszakító erős földrengés láttán), majd a választ megkapva azonnal hitt és megkeresztelkedett. Ismét csak a mai Amerikában pedig az Üdvhadsereg egyszerű adománygyűjtője találta nekiszegezni egy egyetem, s benne a teológiai fakultás fejének: Átadta-e már a teljes életét Istennek? Behívta-e Jézust a szívébe?

Rollie Rinker, Terry Beavers és kísérőik egyaránt arra buzdították az egybegyűlteket, hogy aki ezt még nem tette meg, ne mulassza el. Ez az első lépés a felülről , Istentől való újjászületéshez, ami Jézus szerint elengedhetetlen feltétele az örök életnek.

Címkék#hitélet
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!