Szombathely

2016.11.09. 17:55

Flóra az egyetlen magyar díjazott a nívós rajzpályázaton

Szombathely - Óriási hagyománya van a németországi Schwedt rajzpályázatának, ahol az elsők közé került Szopori Flóra munkája.

Bakos Ágnes

Hat orosz, kettő német és egy kínai diák rajza mellett lett a legjobb Flóra, a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja az idei Schwedt-pályázaton.


Horváth Andrea tanárnő és a sikeres rajzos, Szopori Flóra az elnyert oklevelével, az ajándék festékkel és akvarellpapírtömbbel Fotó: Bakos Ágnes

A németországi városban ez volt a 49. nemzetközi képzőművészeti kiírás. - Ez még annak idején egy kelet-német pályázat volt, ahol a díj egy gipszmedál volt, bronzosítva. Azt még gyerekként én kaptam - számolt be Vörös Lívia tanárnő.


Nagyszabású tárlaton mutatják be évről évre a legszebbnek ítélt rajzokat a már majd’ fél évszázados hagyományú rajzversenyen Fotó: Zeichenwettbewerb-schwedt.de

Flóra felkészítő tanára, Horváth Andrea pedig elmondta, hogy körülbelül 2-3 ezer gyerek küldött rajzot. A kiírásban négytől húsz éves korig várják minden évben a pályamunkákat. Négy korcsoportba sorolják az alkotókat, aztán tíz-tíz rajzot kiemelnek - mint Flóráét. Hogy pontosan mikor és hogyan készült Flóra rajza, arra már sem az alkotó, sem a felkészítő tanár nem emlékszik - olyan sok remek alkotás készül. Egyrészt tanórákon, másrészt lazításként születnek alkotások, amikor igazán elengedhetik a fantáziájukat a diákok. - Múltkor borotvahabbal és ételfestékkel játszottunk, és ötven-hatvan kiváló munka született - mondta példaként Horváth Andrea tanárnő. A Schwedt-rajzpályázat a legrégebbi ilyen jellegű nemzetközi kiírás Németországban. Annak idején a Barátság kőolajvezeték ihlette az első alkotásokat. Ma már nincs sem tematikai, sem technikai megkötés, így bármilyen munkát küldhettek Flórától, aki akvarellel és tűfilccel szeret dolgozni, de pasztellkrétával és festékkel is szívesen alkot. A németországi versenyen akvarellfestéket és akvarellpapírt nyert. Valószínűleg azokra a lapokra is olyan alkotás kerül, amit majd őrizhet a fiókban Horváth Andrea tanárnő - aztán a megfelelő felhívásra elküldi, hogy hírét vigye a Váci iskolának, sőt Szombathelynek, Magyarországnak. Vörös Lívia elmondta: régóta kérte Andreát, hogy küldjenek munkát külföldi kiírásra, ez most megvalósult, kezdetnek nem is rossz eredménnyel...

Oroszok, lengyelek, kazahok és kínaiak is küldtek alkotásokat

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!