Tudomány

2006.04.10. 16:22

A csillagászok tanúi a csillagok születésének és halálának (2.)

A csillagászat modern tudomány, mely a természet sokarcú világában segít eligazodni. A csillagász a fejlett technikák segítségével fedez fel ismeretlen égitesteket, követi az égen lezajló hihetetlen folyamatokat, vizsgál érdekes anyagokat, s tanúja csillagok születésének és halálának.

Mórocz Zsolt

Ez a tudomány nem kevesebbre hivatott, mint kutatni lakóhelyünk – az Univerzum – felépítését, és segíteni a távoli folyamatok megértését. A csillagász visszanéz a múltba, s megpróbálja elõre jelezni a Nap-, a Tejútrenszer és az egész világegyetem jövõjét.
Dr. Jankovics István professzor, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója szerint a csillagászok a világegyetem mûködését próbálják megfejteni. A földi eszközökkel dolgozó csillagászok azonban nincsenek könnyû helyzetben, mivel köztük és a megfigyelt objektum között van egy szûrõként mûködõ légréteg, amely csak egy kis ablakot nyit az univerzumból ránk záporozó információknak.
– Mi megfigyelünk, rendszerezzük az információkat, s a fizikai ismereteink alapján következtetünk a jelenségekre – mondja a szakértõ. A csillagászati megfigyelések középpontjában az optikai, az ultraibolya- és az infravöröstartományokban végzett észlelések állnak. Az obszervatórium távcsövén kívül a szombathelyi csillagászok a kutatásaikhoz a nemzetközi együttmûködésnek köszönhetõen külföldi mûszereket is használhatnak: például Chilében, az Európai Déli Obszervatóriumban.

A földi obszervatóriumok tudósai állandó kapcsolatban vannak egymással. Ez egy nagy nemzetközi team, egy csillagász a mai technikák mellett nem dolgozhat egyedül. Ma a teamek informatikusokból, mérnökökbõl, mûszerfejlesztõkbõl és szakcsillagászokból állnak.
Szombathelyen a kutatók színképelemzéssel, a spektoszkópia eszközeivel a csillagok születését vizsgálják. A színképekbõl a tudósok nemcsak az egyes csillagok jellemzõ sajátosságaira, de Galaxisunk távoli vidékein lévõ csillagoknak a csillagközi anyaggal való kölcsönhatásaira, fejlõdésére, azok eredetére is tudnak következtetni. A legfiatalabb csillagok néhány százezer évesek, s abban a stádiumban vizsgálják õket, amikor éppen csak kezdenek csillagként világítani. Kezdetben a porból és gázokból álló felhõben megindul egy csomósodási folyamat. Ezek a kis csomók a gravitáció hatására összehúzódnak, majd a keletkezõ hõ és más belsõ erõk kölcsönhatásaként végül egy egészet alkotnak. Ha egy idõ után az anyag tovább melegszik, s ledobja magáról a külsõ réteget – vagy ahogy a csillagász fogalmaz: leveti a kabátját –, egy idõre egyensúly áll be. Ekkor kezdõdik el egy csillag élete.
– A mi feladatunk itt az egyetemi kutatóhelyen, hogy olyan gyakorlati helyet biztosítsunk a hazai csillagászképzésnek, ahol a hallgatók be tudnak kapcsolódni a nemzetközi kutatómunkába – magyarázza. Ez nem azt jelenti, hogy a leendõ kutatók csak a távcsõ mellett ülnek, s kémlelik az eget. Szombathelyen a tanulók gyakorolni tudják a módszereket, a fogásokat, s méréseket végezhetnek, hogy ha majd egyszer eljutnak egy olyan obszervatóriumba, ahol hatalmas teleszkópokkal vizsgálhatják az univerzumot, tudják, hogy mit hogyan kell csinálniuk. Az igazgató szerint az égboltot nemcsak nézni, hanem látni is kell. Az ember felnéz az égre, egy idõ után már alakzatokat tud kivenni a sok millió fénylõ pont közül, sõt, bizonyos égitestek mozgását is észleli. Felfedezi a bolygókat, s onnantól kezdve nemcsak nézi az égboltot, hanem látja és érti az ott végbemenõ folyamatokat.

– Ma már egyre többet látunk, az elmúlt 5-10 évben rohamosan fejlõdött a megfigyelési technika – mondja a csillagász. Folytatja: a nyolcvanas években Heidelbergben (Németország) dolgoztam, s amire akkor még csak következtetni lehetett a színképvonalak elmozdulásából, azt ma már kétdimenziós képekben láthatjuk, és végezhetünk rajta pontos és sokoldalú méréseket. A technika fejlõdése azonban nem mindig jelenti azt, hogy feltétlenül az univerzum legtávolabbi zugába akarunk bepillantani. Van itt „a környékünkön” is rengeteg látnivaló. Jó példa erre a Hubble ûrteleszkóppal 2005 májusában felfedezett Plútóholdak esete. A Naprendszer legtávolabbi bolygója eddig a Plútó-Charon rendszerként volt ismert. A felfedezett kísérõk a Naprendszer más holdjaihoz hasonlóan viselkednek, és közel azonos síkban keringnek a Plútó körül. A legfrissebb felvételek alapján a három hold, a Charon és az egyelõre P1 és P2 nevet viselõ kísérõk egy kozmikus ütközési folyamat eredményeként keletkeztek.

A szombathelyi csillagászoknak van más missziójuk is: tudományos, történeti kutatásokat végeznek. Az obszervatórium alapítójának, Gothard Jenõ születésének jövõre ünneplik a 150. évfordulóját. Ezért az „utódok” a mester 1888-tól egy német tanítványához írt levelei alapján feltárják a kor pezsgõ tudományos kapcsolatait, rendszerezik a mûszaki örökségét, és adják ki majd egy kötetben.

Ezek is érdekelhetik