Utazó

2007.06.12. 14:17

Megvalósult álmok: St. Trop'

Az egykori halászfalu nagyon kinőtte magát az utóbbi évtizedekben, egy ingatlan  Saint-Tropezben a rendkívüli gazdagság szinonimája. Lakásvásárlás szempontjából a világ tíz legdrágább településének egyike. Persze, sokan hajón érkeznek, s a kikötőben pihenik ki a tengeri út fáradalmait.

PLT

Korábban kétszer jártam a Cote d'Azurön, a francia Riviérán. Azúr-országnak hívják a valóban  gyönyörű  partszakaszt, amely amúgy  nem csak a gall részt foglalja magába, a Földközi-tenger partvidékén Marseille-től Cannes-on, Nizzán át Monacóig, sőt tovább, az olasz oldalon, San Remótól  egészen La Speziáig terjed.  Mi csak a francia oldalon kalandoztunk pár napot. Az első két kirándulás során kimaradt St. Tropez, illetve  ahogy a helyiek becézik, Saint-Trop'. Most pótoltam. 

A hatvanas évek elején alig hatezres, öbölben fekvő kisvárost akkor kapta szárnyára a világhír, amikor alig több mint negyven esztendeje Brigitte Bardot házat vásárolt itt, s a franciák bálványát más hírességek, filmcsillagok is követni kezdték, így lett a csendes halászfaluból extravagáns üdülőhely. A fentebb említett művésznő az ötvenes években kapott rá a helyre, eleinte csak hétvégente szórakozott a kikötő mulatóiban, később annyira megkedvelte a helyet, hogy saját otthont teremtett. 
Toulon felől személygépkocsival, kanyargós, meredek hegyi úton érkezünk, s ereszkedünk a  völgybe. Pár kilométer megtétele után érjük el a települést. Szombat délelőtt a parkolás ha nem is kimondottan egyszerű, azért megoldható a belváros közelében.

Piacnap lévén a kirakodóvásárosok között bóklászunk pár percet, majd a legendás filmből megismert csendőrlaktanya felé vesszük az irányt. Stílszerűen egy rend-őrt kérdezek, merre találjuk az épületet. A kikötő mellett  mutatja az irányt, s pár percnyi gyaloglás után meg is leljük a házat. Az 1964-ben készült első rész címe a Saint-Tropez-i csendőr volt, a főhőst, Ludovicius Lütyő őrmestert a felejthetetlen Louis de Funes alakította. Az épület előtt nincs turistahad, az ilyen helyeken általában megszokott japán turisták sincsenek, mindössze néhányan sétálnak erre. A déli órákban tűz a nap, biztosan a strandokon vagy a kikötőben ütik el az időt a városba érkezők. A csendőrkaszárnya már jó ideje nem üzemel, a helyi rendfenntartók rég máshova költöztek. A főbejárati ajtón, a levélbedobón  kukkolok be, ember itt jó ideje nem járhatott, pókháló a falakon, potyogó vakolattal.

A kikötő felé vesszük az irányt, gyorsan el is érjük. A parton, a tőlünk két méterre ringatózó álomhajók között sétálgatunk. Néhány tengeri jármű tulajdonosai  meg vendégeik  ebédhez készülődnek. A propellernyakkendős pincér először a pezsgőt szervírozza, majd az előételt, később a főételt. Ezt a fajta életet nem ismerem, de a látottak kapcsán szertartásos jelleget érzékelek, hogy a parton hömpölygő nézelődő sokaság érezze: így is lehet élni. Nem zavarja a multimilliomosokat, hogy a dokkok mellett sétálgatók előszeretettel fényképezik hajóikat s őket is. 

A fürdőhelyek királynőjének nevezik a Maures-hegység keleti felén, a St. Tropez-i öböl déli oldalán található kisvárost. Talán nem véletlenül. Az északi részen  Sainte-Maxime helyezkedik el. Az sem csúnya, de látvány és ismertség tekintetében meg sem közelíti a másik városkát. St. Tropezbe naponta több mint tízezer turista érkezik, kikötőjében is ezres nagyságrendben  horgonyoznak  a luxusjachtok. Az üzletek rendkívül elegánsak, s nem is túl olcsók. Persze, nem is lehetnek filléres boltok, bálabutikok, ahol a filmvilág sztárjai vásárolnak. Márpedig a hírek szerint itt költi el pénzét a két és fél évtizede a Házibuli című filmben feltűnt Sophie Marceau és a tíz évvel ezelőtt  a Leon, a profi című alkotással méltán világhírnevet szerzett Jean Reno is. 

A helyi hotelek szezonban - májustól októberig - telt házzal üzemelnek. Ha sikerülne is szobát kivenni, tapasztalt utazók ajánlják, célszerű közeli településen szobát foglalni. Az árak barátibbak, s bár St. Tropez valóban mesebeli, félnapos kirándulás alatt  kiolvasható. A jelenben érkező  világfiak közül csak kevesen tudják, hogy a második világháborúban komoly szerepet töltött be a városka, 1944. augusztus 15-én többek között itt kezdődött a szövetségesek partraszállása. A leghíresebb épület, egy korábbi kápolna a quai Gabriel-Péri nevű utcácskában lelhető fel,   a Modern Művészetek Múzeumát  itt találjuk. A legtöbb alkotás Paul Signactól származik, a művész a múlt század végén fedezte fel St. Tropezt, a legnevesebb festmény Henri Matisse Cigánylánya. A partszakasz ódon házai  között  bandukolva mai, modern művészek  alkotásait   is megfigyelhetjük.

Az árak nem visszafogottak, igaz, a St. Tropezt ábrázoló képek valóban szépek. A színes,  évszázados kikötői házak földszintjén kivétel nélkül kávézók, éttermek üzemelnek. A legolcsóbb leves hét euróba kerül, a  saláta  nyolcba, a főétel 12-nél indul, ami nem kevés, de a parádés kilátás, a zöldeskék tenger látványa miatt  tulajdonképpen nem is veri ki a biztosítékot. A fagylalt első gombóca 2,5 eurónál indul - több mint hatszáz forint -, de a továbbiak egyre olcsóbbak, a négygombócos hat eurót kóstál. Nézelődünk, ámulunk még a parton, majd indulunk Toulonba, ahol visszatérünk a háromágyas, összesen 30 euróba kerülő  előszezon, május vége, az árak szelídek  tisztességes hotelünkbe. Magunk mögött hagyjuk St. Tropezt, a milliomosok kapcsán nincs bennem irigység, hiányérzet. Őszintén örülök, hogy egyáltalán eljutottam ide.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!