Boldog karácsonyt, Kanada!

2018.12.22. 07:00

A Mikulás piros zubbonyban várta a gyerekeket a nagyváros főterén

Az ország legnagyobb városában – amely egyben Ontario tartomány fővárosa – hagyományos rendezvényekkel készülnek a karácsonyra. Sokan reménykednek abban, hogy Santa Claus, vagyis a Mikulás az ajándékok mellé elhozza a havat is, mivel az az idei decemberben eddig még elmaradt.

TÓTH SÁNDOR

A régi huron és irokéz indiánokra emlékeztet Torontó elnevezése – amely azt a helyet jelöli, ahol a fák a vízben állnak –, utalva arra, hogy az indiánok a vízbe vert facölöpökről halásztak. Persze, a névadás óta sok víz lefolyt az Ontario-tóból a Szent-Lőrincfolyón, s a Kanada üzleti és gazdasági központjává vált világvárosban (elővárosaival együtt) ma közel öt és fél millióan élnek.

A Torontót benépesítő, mintegy száz különböző nemzetiségből származó lakosság – köztük jelentős számú magyar is – a karácsonyra készül. Az egyik legrégebbi ünnepi eseménynek számít a Santa Claus Parade, vagyis a Mikulás-parádé, amelyet 1905 óta rendeznek meg a városban. A látványos felvonuláson Santa Claus és a gyermekek kedvenc mesefigurái mellett részt vesz a Kanadai Királyi Lovasrendőrség. A skarlátpiros zubbonyt és Stetson-kalapot viselő, hollófekete lovakon feszítő rendőrök a nemzeti büszkeség jelképei Kanadában. Minden évben elmaradhatatlan résztvevői a közelgő ünnepeket köszöntő Mikulás-menetnek, amely olyan nagy érdeklődésnek örvend, hogy a televíziós csatornák is élőben közvetítik.

 

A Santa Claus Parádét 114 éve tartják meg Torontóban

A Mikulás-parádén kívül – amelyet az idén is közel félmillióan tekintettek meg a helyszínen – a Toronto Christmas Market, a karácsonyi piac és vásár vonzása a legnagyobb sokak számára. A helyi kézműveseket, élelmiszer-kereskedőket és zenészeket egyesítő piac történelmi környezete, a Distillery Historic District hangulatában, látnivalóiban és illataiban is az európai bevándorlók, az Óvilág karácsonyát idézi fel. Az egyik legkedveltebb látnivalója a 15 méter magas fenyő, amelyet ebben az évben több mint negyvenezer LED-égő, 800 dísz és két kilométer hosszú aranyszalag díszít.

A látványos felvonuláson Santa Claus és a gyermekek kedvenc mesefigurái mellett részt vesz a Kanadai Királyi Lovasrendőrség is (balra) Fotók: Twitter.com,torontogp.blogspot.com

A kanadaiakra is jellemző a karácsonyi jótékonykodás. A Mikuláshoz hasonlóan pirosban pompázó kanadai rendőrök immár nyolcadik éve hirdetnek ajándékozási akciót Toys for the North – Játékok északnak néven, amellyel a céljuk, hogy az ország legtávolabbi, nehezen megközelíthető részein élő gyerekeket megajándékozzák. Repülővel, sok helyre motoros vagy kutyás szánnal juttatják el az ajándékokat Yukon, Nunavut, Új-Fundland, Labrador és Manitoba tartományokba. A pár napja, december 15-én zajlott Santa Speedo Run, a Télapó gyorsasági futás egyik vidám eseményei közé tartozik az ünnepre készülő Torontónak. A 2005 óta évente megtartott jótékonysági futás résztvevői piros fürdőruhában és Mikulás-sapkában futják végig a várost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!