Program

2020.01.28. 17:46

Szombathelyre látogat Dörner György

Dörner György színművész, érdemes és kiváló művész, a budapesti Újszínház igazgatója lesz a Polgári Egyesület Szombathelyért vendége február elsején, szombaton 16 órakor az evangélikusok dísztermében. A beszélgetést ­Horváth Csaba vezeti.

Vas Népe

Fotó: VN/ujszinhaz.hu

A belépés az eseményre díjtalan, de regisztráció szükséges a [email protected] e-mail-címen vagy sms-ben a +36/30/300-4251-es telefonszámon.

Dörner György 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja.

1989-től szabadfoglalkozású művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Pesti Magyar Színház előadásain. Színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt.

Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas, illetve Kirk Douglas ifjúkori szerepei számára kölcsönzi a hangját. 2006-ban elvállalta az első magyar science-fiction film, a Thelomeris főszerepét.

2012 februárja óta a budapesti Újszínház igazgatója, 2017-ben kapott újabb ötéves igazgatói megbízást.

Személyesen tehát szombaton találkozhat vele a szom­bathelyi közönség (Körmendi út 2.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!