Koman: a bronzérem értékesebb, mint egy elveszített döntő (fotóval, videóval)

Az elmúlt bő három hétben fantasztikus labdarúgó élményben volt része az ország apraja-nagyjának. A magyar U20-as válogatott a 24 csapatos egyiptomi világbajnokságon bronzérmes lett, ami azért is nagy dolog, mert focistáink legutóbb az 1954-es vb-n állhattak dobogón  Puskásék akkor ezüstérmet szereztek. A sokszor csak aranylábúnak emlegetett generáció a Hondurastól elszenvedett kínos vereséggel kezdte a vb-t, majd nyert Dél-Afrika és az Egyesült Arab Emírségek ellen, így csoportelsőként jutott a 16 közé. Az egyenes kieséses szakaszban Csehországot büntetőkkel múlták felül a mieink, Olaszországot hosszabbításban győzték le, ám az elődöntőben nem bírtak Ghánával. A helyosztón Costa Rica követekezett, melyet ugyancsak 11-esekkel győztünk le.
A válogatott remeklésében döntő érdemeket szerzett a csapatkapitány Koman Vladimir, akinek a Haladásból indult a pályafutása. Jelenleg az olasz élvonalbeli Bariban légióskodó középpályás vezéregyénisége volt a válogatottnak, öt találat mellett sok gólpasszt is kiosztott. Az elődöntőben sárga lapjai miatt ugyan nem léphetett pályára, de a bronzmeccsen a 91. percben értékesítette a Németh Krisztián lerántásáért megítélt 11-est, amivel döntetlenre mentettük a találkozót, a folytatás pedig ismert. A kiválóság tehát elégedetten térhetett haza családjához Zanatra, és nem üres kézzel érkezett: a bronzérem mellett elhozta a torna második legjobb góllövőjének járó ezüstcipőt is.

A játékos egyébként nem sokat változott, ugyanaz a céltudatos, ámde szerény fiú maradt, aki például a 2005-ös hévízi teremtornán a Haladás színeiben a góljait a vasi szurkolókkal együtt alaposan meg ünnepelte. "Mindössze" annyi a változás, hogy a játékos most egy óriási bőrönddel érkezett beszélgetésünkre, a jókora koffer a bronzérmet és az ezüstcipőt rejtette. Erre mondják: édes a teher.

Nézze meg az ezüstcipőt videón! - videó: Bonyhádi Zoltán

- A vb mindenkinek óriási élmény volt, ráadásul csodálatos eredményt értünk el, ami nagy pozitívum lehet a jövőben - jelezte Koman. - Aki nem élte át, nem tudja, hogy milyen is volt.  De az is igaz, ez U20-as torna volt, amit felnőtt szinten megbecsülnek, de nem hinném, hogy hosszútávon sokat érne.

- Mi történt a csapattal a nyitányon, Honduras ellen?
- Az első meccsen kaptunk egy sima hármast, de akkor még az egyiptomi körülményekre  - klíma, étkezés - nem álltunk át normálisan. Például sokkal fülledtebb volt az időjárás, ami belőlem is sokat kivett, kellett egy kis idő mire akklimatizálódtunk. Nehézkesnek, fáradtnak éreztem magam. Utána azonban nagy dolgot vittünk véghez, hogy felálltunk a padlóról. A mérkőzések között nem is tudnék különbséget tenni, a lényeg, hogy végig hittünk a sikerben és a csapat szívvel-lélekkel hajtott. Előzetesen magasra tették velünk szemben a lécet, amit aztán mi szép sorjában átugrottunk. Elsőként továbbjutottunk a csoportból, ezzel a minimális célt teljesítettük is. Aztán sorban nyertük a meccseket, és egyszer csak legjobb négy között voltunk. Ott pedig akármi tmegtörténhetett volna, a szerencsés is sok minden múlott.

- Hogyan élted meg, hogy nem játszhattál a Ghána elleni elődöntőben?
 - Rossz volt a tribünről nézni az elődöntőt, melyen hiába produkáltunk parádés második félidőt, az első 45 percben kapott két gól miatt nem tudtunk fordítani. Úgy érzem, tudtam volna segíteni a csapatnak, de utólag visszagondolva, egyáltalán nem csalódás, hogy végül harmadikak lettünk. Nagy sikernek tartom, hogy egyedüli európai csapatként jutottunk a négy közé, ráadásul egy megnyert bronzérem sokkal jobb, mint egy elveszített döntő.

- Van receptje, titka a sikereteknek?
- Nincs itt semmiféle titok, végighajtottunk minden mérkőzést, senki sem ismert elveszített labdát. Ezért is tudtunk sokszor felállni a padlóról, hittünk a győzelemben.

 
- Elégedett vagy a teljesítményeddel?
-  Úgy gondolom, nagyon jó vb-n vagyok túl. Igaz, a torna elején játékhiányban szenvedtem, mert a Bariban nem jutottam még szóhoz. A vb-n viszont meccsről-meccsre jobban ment a foci, sokat fejlődtem, a végén mentálisan és fizikailag is jól éreztem magam. Szóval nem győzőm hangsúlyozni: nagy élmény volt a világbajnokság. Persze a Ferihegyi fogadtatás sem volt semmi, örülünk, hogy olyan sokan kijöttek elénk. Én egyébként az ünneplés után még nem jöttem haza, hanem néhány csapattársammal együtt elmentünk egy szórakozóhelyre, megünnepelni a bronzérmet. Vasárnap érkeztem vissza Zanatra.

- Volt klubodtól, a Haladástól gratuláltak a sikerhez?
- Néhány volt játékostársam kivételével senki sem hívott, és nem is üzent.

- Hogyan tovább?
 - Kedden utazom Olaszországba, de a csapatomnál nem hinném, hogy befolyásoló tényező lenne a remek  vb-szereplés. Ugyan gratuláltak az eredményhez, de a posztomért ugyanúgy meg kell harcolom.

- Esetedben ugyan lerágott csont, de azért megkérdezzük: felnőtt válogatottság?
 - Ha hív a szövetségi kapitány, akkor megyek. De nem üzengetek, várok türelemmel a soromra.

- És ha más, mondjuk egy klubcsapat hív?
- Még nem beszéltem a menedzseremmel, így fogalmam sincs, hogy vannak-e érdeklődők irántam. Mindenesetre ha befutna egy megfelelő ajánlat, akkor lépni fogok, hiszen az nem elégít ki, hogy a Bari kispadján ücsörögjek.