Vasi foci

2009.12.16. 15:24

Elmaradt a puccs: töretlen a bizalom Koeman és Kisteleki iránt

Szerdán elnökségi ülést tartott Telkiben a Magyar Labdarúgó Szövetség. Az elnökség elfogadta Erwin Koeman beszámolóját, viszont nem került napirendre Kisteleki István állítólagos, húsz évvel ezelőtti bundázási kísérlete.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Elsőként a nemcsak hazánkban, hanem Európában is nagy port felkavaró bundaügy került szóba. Az elnökség elfogadta azt a határozatot, amelynek értelmében a jövőben huszonnégy órán belül bejelentési kötelezettsége van annak a játékosnak, edzőnek, sportvezetőnek, akit tippmixre való megkeresés ér. A szövetségi illetékesei továbbá kezdeményezik, hogy a Sporttörvénybe kerüljön be az a passzus, amelyre hivatkozva a bizonyítottan érintetteket életük végéig el lehet tiltani mindennemű sporttevékenységtől - írja az nso.hu.

Ennél a pillanatnál kerülhetett volna szóba Kisteleki István MLSZ-elnök felelősségre vonása. A Sport Plusz 1989. szeptemberi számában Rózner György volt sportvezető arról nyilatkozott: Kisteleki István 1987-ben 170 ezer forintért vette meg akkori klubja, a Ganz-Mávag bentmaradását az NB II-ben. Az Újpest egyik tulajdonosa, Kovács Péter a Nemzeti Sportban kifejtette: nagyon szeretne az ügyben „megtalált" elnöktől választ kapni a történtekről, megnyugtató választ kapni, hogy az egészből semmi sem igaz. Az elnökségin azonban nem került szóba az ominózus cikk, így maga az eset sem. Az újpesti tulajdonos pedig válasz nélkül maradt.

Az elnökség meghallgatta, majd elfogadta a válogatott szövetségi kapitányának, Erwin Koemannak évértékelő szakmai beszámolóját is. A holland szakember kérésére a meghallgatáson nem lehettek jelen a sajtó képviselői. A Nemzeti Sport információi szerint a trénernek a beszámolóját követően az elnökségi tagok több kérdésére is válaszolnia kellett: elsősorban a nemzeti együttes vb-selejtezőkön mutatott visszafogott támadójátéka került terítékre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!