Vasi foci

2011.05.13. 14:40

Külföldi topligák: Blackburnben bajnok lehet a Manchester United, Napoli-Inter rangadó Itáliában

Az már korábban eldőlt, hogy Spanyolországban a Barcelona, Németországban a Borussia Dortmund, Olaszországban a Milan nyerte a bajnoki címet. Angliában a Manchester Unitednek szombaton egy pont is elegendő ahhoz Blackburnben, hogy bebiztosítsa elsőségét.

MTI

Premier League - Blackburnben lenne bajnok az MU

 Már szombaton, Blackburnben bajnok lehet a listavezető Manchester United az angol labdarúgó Premier League-ben, ehhez mindössze egy pontra van szüksége.

Amellett, hogy a papírforma is a Vörös Ördögök sikerét ígéri, abból a szempontból is fontos lenne már az utolsó előtti körben bebiztosítaniuk végső sikerüket, hogy nyugodtan készülhessenek az FC Barcelona elleni, május 28-i Bajnokok Ligája-döntőre.
   
A címvédő Chelsea előtt hat pont előnnyel vezető MU története 19. bajnoki elsőségét gyűjtheti be, s ezzel megelőzheti az örökrangsorban az eddig vele "társbérletben" éllovas FC Liverpoolt.
    
"Tiszteljük a Blackburnt, nem becsüljük alá a képességeit. A következő hetek azonban a Barcelona elleni taktika kidolgozásáról szólnak majd, így a bajnokságban jó lenne minél előbb révbe érni" - fogalmazott Sir Alex Ferguson, a manchesteriek vezetőedzője, akivel 12. bajnoki aranyát gyűjtheti be a csapat.
   
Az MU újabb elsőségét - matematikailag - már csak a Chelsea akadályozhatja meg, a második helyen álló londoni Kékek a Newcastle Unitedet fogadják vasárnap. A harmadik Arsenalnál az Aston Villa vendégeskedik, míg az FA Kupa szombati döntőjében érdekelt, negyedik Manchester City kedden - immár hazai környezetben - ismét összecsap finálés riválisával, a Stoke Cityvel.
   
A vasárnapi FC Liverpool-Tottenham Hotspur meccs tétje az ötödik hely, s az ezzel járó biztos Európa Liga-indulási jog. Amennyiben a házigazdák nyernek, az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztosan ők zárnak az ötödik pozícióban.
   
A kapus Bogdán Ádámot foglalkoztató Bolton Blackpoolban szerepel szombaton, míg Gera Zoltán csapata, a Fulham a Birmingham Citynél vendégeskedik vasárnap.
    
A 37. forduló programja:
   
Szombat:

Blackburn Rovers-Manchester United, 13:45
Blackpool-Bolton Wanderers, 13:45
Sunderland-Wolverhampton Wanderers, 13:45
West Bromwich Albion-Everton, 13:45
    
Vasárnap:

Chelsea-Newcastle United,
14:30
Arsenal-Aston Villa, 17:00
Birmingham City-Fulham, 17:00
FC Liverpool-Tottenham Hotspur, 17:00
Wigan Athletic-West Ham United, 17:00
    
Kedd:

Manchester City-Stoke City, 20:45

OLDALTÖRÉS: Bundesliga


Bundesliga - Hárman küzdenek, de csak egy örülhet a végén

A német labdarúgó-bajnokság szombati, utolsó fordulójában dől el, hogy a sereghajtó FC St. Pauli mellett melyik két csapat búcsúzik még az első osztályból.


Bundesliga - Hárman küzdenek, de csak egy örülhet a végén

A német labdarúgó-bajnokság szombati, utolsó fordulójában dől el, hogy a sereghajtó FC St. Pauli mellett melyik két csapat búcsúzik még az első osztályból.


Bundesliga - Hárman küzdenek, de csak egy örülhet a végén

A német labdarúgó-bajnokság szombati, utolsó fordulójában dől el, hogy a sereghajtó FC St. Pauli mellett melyik két csapat búcsúzik még az első osztályból.

A két kieső három együttes közül kerül ki. Jelen állás szerint az egyik az utolsó előtti helyen álló Eintracht Frankfurt lesz, melynek a bennmaradáshoz mindenképpen győzni kellene a már bajnok Borussia Dortmund otthonában, s könnyen lehet, hogy az sem lesz elég a sikerhez. A sárga-feketék persze nem biztos, hogy teljes erőbedobással küzdenek majd, ám várhatóan hazai környezetben, 80 ezer ember előtt nem akarják vereséggel ünnepelni a salátástál elhódítását.
   
Nincs könnyű helyzetben az ötszörös bajnok, jelenleg szintén kieső helyen (16.) álló Borussia Mönchengladbach sem, ugyanis a Hamburg otthonában kellene bravúrt véghez vinniük. Ugyanakkor a gárda jó formában van, legutóbbi három mérkőzését megnyerte.
   
Óriási nyomás nehezedik a 2009-es bajnok, jelenleg csak jobb gólkülönbségének köszönhetően 15., még éppen bennmaradó Wolfsburgra is, mely csak akkor nyugodhat meg végleg ha szombaton a Hoffenheim pályáján nem szerez kevesebb pontot mint a Gladbach, s maximum egy ponttal gyűjt többet nála a Frankfurt.
   
Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart a címvédő Bayern München otthonában zárja a szezont. A müncheniek egy győzelemmel még oda érhetnek a második helyre - amely Bajnokok Ligája főtáblás indulást ért -, ám ehhez az kell, hogy a második helyen álló Bayer Leverkusen vereséget szenvedjen a Freiburg vendégeként.
    
A  34. (utolsó) forduló programja:
   
Szombat:

Bayern München-VfB Stuttgart, 15:30   
Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt, 15:30    
SC Freiburg-Bayer Leverkusen, 15:30   
Hamburger SV-Borussia Mönchengladbach, 15:30    
1899 Hoffenheim-VfL Wolfsburg, 15:30  
HSV Hannover-1. FC Nürnberg, 15:30  
1. FC Kaiserslautern-Werder Bremen, 15:30   
1. FC Köln-FC Schalke 04, 15:30    
FSV Mainz 05-FC St. Pauli, 15:30

 

OLDALTÖRÉS: Serie A


Serie A - Laczkóék is kieshetnek 

Rudolf Gergely Barija és Vass Ádám Bresciája után vasárnap, az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában, a harmadik magyar érdekeltségű csapat, a tavaly negyedik Sampdoria is búcsúzhat az élvonaltól.


Serie A - Laczkóék is kieshetnek 

Rudolf Gergely Barija és Vass Ádám Bresciája után vasárnap, az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában, a harmadik magyar érdekeltségű csapat, a tavaly negyedik Sampdoria is búcsúzhat az élvonaltól.


Serie A - Laczkóék is kieshetnek 

Rudolf Gergely Barija és Vass Ádám Bresciája után vasárnap, az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában, a harmadik magyar érdekeltségű csapat, a tavaly negyedik Sampdoria is búcsúzhat az élvonaltól.


A legutóbbi szezon tükrében érthetetlenül gyenge szezont produkáló genovai együttes a kupadöntős Palermót fogadja a hétvégén, s amennyiben nem győz, az előtte a 16. helyen álló Lecce pedig mindhárom pontot begyűjti Bariban, Koman Vladimir és Laczkó Zsolt együttese elköszön a legjobbaktól. A csapat számára az ad nagy esélyt vasárnap, hogy az idegenben egyébként sem acélos vendégeik az Olasz Kupa fináléjába kerüléssel már biztosan Európa Liga-résztvevők, így tulajdonképpen semmilyen tétje nincs számukra a találkozónak.
   
A Sampdoria hónapok óta gödörben van, s érezhetően nem tudta kiheverni, hogy két legjobbja, Antonio Cassano és Giampaolo Pazzini szezon közben távozott, a mélyrepülés mégis érthetetlen, mivel a legutóbb negyedik helyen végzett gárda más posztokon, a csatársor mögött szinte egyáltalán nem változott.
   
A fordulóban nemcsak a kiesés elkerüléséért folyik a harc, hanem a negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő pozíció megszerzéséért is. A legjobb helyzetben az Udinese van, mely két ponttal előzi meg a két római csapatot, az AS Romát és a Laziót, s amennyiben győz a Chievo pályáján, riválisai pedig botlanak a Catania és a Genoa ellen, az utolsó fordulóban már csak az ünneplésre kell koncentrálnia.
   
A már bajnok AC Milan szombat este a Cagliari ellen ünnepelheti 18. aranyérmét saját közönsége előtt.
    
 A 37. forduló programja:
   
Szombat:
 
Lazio-Genoa, 18:00
AC Milan-Cagliari, 20:45
   
Vasárnap:
 
Fiorentina-Bologna, 12:30   
Bari-Lecce, 15:00
Catania-AS Roma, 15:00   
Cesena-Brescia, 15:00   
Chievo-Udinese, 15:00   
Parma-Juventus, 15:00   
Sampdoria-Palermo, 15:00   
Napoli-Internazionale, 20:45

OLDALTÖRÉS: Primera División

Primera División - Alapvetően alsóházi kérdések maradtak

Nem sok érdemi megválaszolandót hagytak a csapatok a spanyol labdarúgó-bajnokság hajrájára, hiszen az e hétvégi utolsó előtti fordulónak az FC Barcelona friss címvédőként, a Real Madrid pedig "bombabiztos" ezüstérmesként vághat neki, csupán a harmadik helyezett, illetve a harmadik kieső kiléte kérdéses.

Primera División - Alapvetően alsóházi kérdések maradtak

Nem sok érdemi megválaszolandót hagytak a csapatok a spanyol labdarúgó-bajnokság hajrájára, hiszen az e hétvégi utolsó előtti fordulónak az FC Barcelona friss címvédőként, a Real Madrid pedig "bombabiztos" ezüstérmesként vághat neki, csupán a harmadik helyezett, illetve a harmadik kieső kiléte kérdéses.

Primera División - Alapvetően alsóházi kérdések maradtak

Nem sok érdemi megválaszolandót hagytak a csapatok a spanyol labdarúgó-bajnokság hajrájára, hiszen az e hétvégi utolsó előtti fordulónak az FC Barcelona friss címvédőként, a Real Madrid pedig "bombabiztos" ezüstérmesként vághat neki, csupán a harmadik helyezett, illetve a harmadik kieső kiléte kérdéses.

Gyakorlatilag azonban már a bronzérem tulajdonosa is megvan, mivel a Valencia öt ponttal vezet a Villarreal előtt, így ha nyer a közepes Levante ellen, dobogós. Ám ha netán kikap, még akkor is nehezen elképzelhető, hogy bukjon, hiszen a Villarrealnak vasárnap éppenséggel a Real Madriddal szemben kellene győzedelmeskednie, hogy a lépést tartsa, jobban mondva, hogy az elvi esélyt - a Valencia két vereségével kalkulálva - megőrizze a harmadik pozíció kicsikarására. Utóbbi párban a csata élességét tompíthatja, hogy mind a madridi sztáralakulat, mind a Villarreal már biztos résztvevője a következő Bajnokok Ligája-kiírásnak.
   
Az Európa Liga-indulást érő 5-7. helyekért négyen vetélkednek. Közülük az 54 pontos Athletic Bilbao van a legjobb helyzetben, de még célba érhet a Sevilla (52), az Atlético Madrid (52) és az Espanyol (49) is. Utóbbinak a versenyben maradáshoz nyernie kell Pintér Ádám együttese, a 39 ponttal 18. Zaragoza otthonában, a házigazdákon viszont csakis a három pont segíthet a bennmaradásért folyó harcban.

Az Hércules és az Almería már kiesett, azt azonban még nem tudni, hogy a harmadik búcsúzó melyik csapat lesz, mivel pillanatnyilag nyolc gárda található a "kritikus övezetben". Így a veszélyzóna tagja a Primera División másik magyarját, Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Osasuna is (44 pont, 14. hely), amely a még rosszabbul álló Getafe (40, 17.) vendége lesz.

Az élvonalbeli tagság megőrzéséért küzdők közül a legnehezebb feladata vasárnap a La Coruna-i Deportivónak lesz (42, 16.), amely a megszakítás nélkül harmadszor bajnok Barcelona otthonában lép pályára.  
    
A 37. forduló programja:
   
Vasárnap:

Almería-Real Mallorca, 21:00   
Athletic Bilbao-Málaga, 21:00    
Atlético Madrid-Hércules, 21:00    
FC Barcelona-Deportivo La Coruna, 21:00   
Getafe-Osasuna, 21:00   
Sevilla-Real Sociedad, 21:00   
Sporting Gijón-Racing Santander, 21:00    
Valencia-Levante, 21:00    
Villarreal-Real Madrid, 21:00   
Real Zaragoza-Espanyol, 21:00 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!