Vasi foci

2011.06.30. 07:45

Nászútján rúgták ki a pápai futballistát

A nászútján tudta meg a Lombard-Pápa futballistája, Bali Péter, hogy élő szerződése ellenére kirúgta Véber György vezetőedző.

Vas Népe

Nem mindennapi körülmények között, nászútján, mézesheteit töltve tudta meg a Lombard-Pápa immáron csak volt labdarúgója, Bali Péter, hogy edzője, Véber György már nem tart rá igényt.

- Elég furcsa körülmények között tudtam meg, hogy már nem kellek Pápán: nászúton voltam, amikor az egyik csapattársam hívott fel a hírrel. Aztán én csörögtem rá a kapusedzőnkre, Laci bácsira, aki először még nem tudta megerősíteni a hírt, majd később már ő mondta el, hogy valós az információ. Aztán a klub menedzsere, Árki Gábor közölte velem hivatalosan is a tényt, amelynek eredményeként a 2013. december 31-éig érvényes szerződésemet felbontották - mondta Bali Péter a delmagyar.hu portálnak.

- Nem értem Véber György edzőt, hiszen a térdproblémám óta szinte elfelejtett. A klub nem igazán támogatott, magam kezdtem el az edzéseket, így azonban sokkal lassabban haladtam a felépülésben - panaszkodott a focista.

Bali egyébként németországi próbajátékra készül, de az sem elképzelhetetlen, hogy az NB II-be frissen felkerült Szeged 2011 együttesében folytatja pályafutását.

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!