Vasi foci

2012.02.20. 10:24

Ikerváron már a dobogó a cél

A megyei II. osztály Sárvár csoportjában a dobogó harmadik fokán telelő ÖTE Ikervár FC a remek őszt követően megtartaná dobogós helyét a szezon második felében is.

Mersich István

A téli átigazolási időszakban senki sem hagyta el az ikervári együttest, a keretet azonban tovább erősítették. Három játékos érkezett a csapathoz: Baumgartner Dániel Csényéről, Lakics Norbert és Fekete Bence a sárvári ifjúsági csapatból szerződött Ikervárra. A csapatnak súlyos sérültje nincs, a felkészülést azonban az időjárás miatt eddig főként teremben végezték. A kedd-péntek ritmusban, teremben edződő játékosok eddig kettő edzőmeccset tudtak játszani.

Komáromi Szabolcs edző elmondása szerint a szezonkezdetkor a cél az 5-8. hely valamelyikének megszerzése volt, a csapat azonban remek őszt tudhat maga mögött, így a jelenlegi harmadik hely megtartására törekednek majd tavasszal.

Ikerváron tehát jó úton halad a csapat a bravúr felé, ehhez azonban továbbra is kiemelkedő teljesítményre lesz szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!