Vasi foci

2014.02.26. 07:55

Mind a három megyei II. osztályú bajnokságban kiélezett a pontvadászat

A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi rajtját a Csepreg (Szombathely), a Szakonyfalu (Körmend) és az Ikervár (Sárvár) várja az élről. A listavezető csapatok edzőit, vezetőit kérdeztük.

Tóth Gábor

- Szép őszt futottunk - fogalmazott Sass Dezső, a Szombathelyi-csoportban éllovas Csepreg trénere, aki két éve még a megyei III. osztályban nyert bajnokságot a csapattal, tavaly újoncként bronzéremig vezette együttesét, amely most a Szombathelyi-csoport élén áll. - De sajnos a téli holtszezon nem úgy alakult ahogyan elterveztem. Hat játékosunk igazolt el, két srác pedig komoly sérüléssel bajlódik. Igaz, hogy van három új szerzeményünk, de létszámban kevesebben lettünk, így jelentősen beszűkültek a variációs lehetőségeim. Nem tagadom, el vagyok keseredve. De ettől függetlenül ha már a tabella élén állunk, akkor szeretnénk bajnokságot nyerni. Véleményem szerint erre a Vasszécseny és az újonc Táplán is jó eséllyel pályázik. De nagyon szoros a mezőny, sok a hasonló képességű csapat, egy jobb sorozattal bárki kedvező pozícióba kerülhet. Ráadául idegenben nagyon nehéz nyerni, senki ellen nem mehetünk biztosra sajnos sok helyen a pálya minőségével is akad probléma, ami nem a mi malmunkra hajtja a vizet.

- Mozgalmasan telt nálunk a téli szünet - tudtuk meg Németh Zsolttól, a Körmendi-csoportban éllovas Szakonyfalu elnökétől. - Az edzőnk, Merkli József Rábatótfaluban folytatja a szakmai munkát, és vele együtt három játékosunk is Tótfaluba igazolt. Ugyanakkor két új szerzeményről is beszámolhatok. Nagyjából hasonló erőt képvisel a csapatunk, mint az ősszel, amelyet már László Ferenc személyében új tréner irányít. A szezon előtt az első nyolcba jutást jelöltük ki célként, most viszont már nem mondanánk le a dobogóról. Persze a vezetők, a szurkolók és a játékosok is a bajnoki címről álmodnak, de még hosszú a szezon, és jók a riválisok. Ahogyan hallottam a két körmendi csapat, a Téglagyár és a VSE alaposan beigazolt a télen, én e két gárdát tekintem a bajnoki cím legfőbb várományosának. És a Viszákot sem lehet figyelmen kívül hagyni, minden bizonnyal ott lesz az éremért küzdők között. Izgalmas tavasz elé nézünk.

Bizakodva, a remek őszi formájuk átörökítésében reménykedve várják a tavaszi mérkőzéseket Ikerváron is. A Sárvári-csoport éllovas együttesének elnöke és egyben trénere, Komáromi Szabolcs kiemelte, hogy tavasszal sem adják alább: a cél az évad első felében kiharcolt elsőségük megőrzése. Ráadásul az egypontos fórjukat tovább szeretnék növelni, megnyugtatóbb előnyt tűztek ki célul:

- Ennek érdekében két igazolásunk is volt, Csényéről és Vasvárról érkezett hozzánk egy-egy játékos.

De nem csupán a játékoskeretük bővítésével, hanem négy edzőmérkőzéssel is teljesítették a felkészülést az ikervári alakulatnál. A remek előjelek ellenére a tréner külön hangsúlyozta, hogy számukra tavasszal a hazai mérkőzések is idegenbelinek számítanak, mivel a sportpályájuk felújításának munkálatai csak őszre készülnek el.

1. Csepreg 15 10 3 2 27 - 10 33

2. Vasszécseny 15 10 2 3 28 - 14 32

3. Táplánszent. 15 9 3 3 34 - 25 30

4. Szentpéterfa 15 8 3 4 25 - 20 27

5. Táplán 15 8 3 4 27 - 23 27

6. Balogunyom 15 8 2 5 29 - 22 26

7. Lukácsháza 15 7 4 4 32 - 20 25

8. Torony 15 8 0 7 29 - 22 24

9. Spari 15 6 3 6 28 - 20 21

10. Honvéd-Sé 15 6 2 7 25 - 33 20

11. Újperint 15 5 4 6 21 - 24 19

12. Ják 15 3 5 7 24 - 34 14

13. Söpte 15 2 7 6 18 - 25 13

14. Felsőcsatár 15 3 2 10 23 - 34 11

15. Kőszeg 15 1 4 10 17 - 44 7

16. Gyöngyösh. 15 1 3 11 18 - 35 6

1. Szakonyfalu 15 11 1 3 48 - 19 34

2. Körm. Téglagy. 15 11 1 3 41 - 32 34

3. Viszák 15 9 2 4 37 - 29 29

4. Körmend VSE 15 8 4 3 44 - 22 28

5. Nádasd 15 8 2 5 37 - 17 26

6. Rábatótfalu 15 7 5 3 38 - 28 26

7. Szarvaskend 15 8 0 7 42 - 34 24

8. Rábagyarmat 15 7 3 5 20 - 20 24

9. Őriszentp. 15 5 5 5 20 - 17 20

10. Egy.rádóc 15 6 1 8 30 - 32 19

11. Vasalja 15 5 2 8 19 - 30 17

12. Bajánsenye 15 5 1 9 34 - 48 16

13. Csákánydor. 15 4 3 8 24 - 32 15

14. Rábahídvég 15 3 2 10 21 - 48 11

15. Őrimagyar. 15 3 1 11 26 - 52 10

16. Csörötnek 15 2 3 10 29 - 50 9

1. Ikervár 15 12 2 1 36 - 8 38

2. Gérce 15 12 1 2 52 - 14 37

3. Csénye 15 9 2 4 35 - 19 29

4. Rum 15 8 3 4 45 - 27 27

5. Kenyeri 15 8 3 4 26 - 22 27

6. Szeleste 15 8 1 6 32 - 37 25

7. Arborétum H. 15 7 3 5 36 - 34 24

8. Jákfa 15 7 2 6 37 - 32 23

9. Tanakajd 15 7 1 7 28 - 32 22

10. Szergény 15 5 2 8 26 - 43 17

11. Mersevát 15 4 4 7 24 - 31 16

12. Ölbő 15 4 3 8 31 - 36 15

13. Pecöl 15 4 2 9 26 - 35 14

14. Simaság 15 4 1 10 30 - 36 13

15. Ostffya. 15 1 5 9 20 - 58 8

16. Sitke 15 2 1 12 30 - 50 7

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!