Hulladékégető a város szélén

Reggel, ébredés után első dolgom, hogy kinyitom az ablakokat. Jó ideje pedig rögtön vissza is csukom. Az egyik családi ház kéményéből ugyanis minden áldott nap fojtó szagú füst dől. Nemcsak reggel, este is. Lehet, hogy napközben is, de akkor szerencsére nem vagyunk otthon – ellentétben a kisgyermekes anyukákkal, akik a januári napsütésben szívesen tologatnák az udvaron a gyermekeiket.

Egy ideig reménykedtünk: hogy majd kiszárad a tűzifa, hogy egyszer csak elfogynak a tüzelőnek használt PET-palackok, autógumik és ki tudja, milyen rongyok. De nem: úgy tűnik, hogy a házi hulladékégető tulajdonosa alaposan felkészült a télre.

Őt feltehetően egyáltalán nem érdekli, hogy Magyarországon több mint másfél évtizede tilos a háztartási tüzelőberendezésekben hulladékot égetni. Valószínűleg már csak azért is hidegen hagyja a tilalom, mert bár jogszabály van, nagyon úgy tűnik, hogy ellenőrzés és szankcionálás nincs. Akkor mi a megoldás? Elárulom, hátha más is hasonló cipőben jár. Először is dokumentálni kell a füstöt, majd a fotókat és a videófelvételt mellékelve be kell panaszolni a szemetet égető szomszédot a járási hivatalban – nem árt, ha tanúkat is felsorakoztatunk magunk mellé -, aztán a füst miatt csak résnyire nyitott ablakon lehet lesni-várni a környezetvédelmi hatóság szakembereit. Akik minden bizonnyal könnyen odatalálnak, elvégre van jelzőfüst.

Nem kívánom, hogy rögtön megbírságolják a hulladékot égető szomszédot, naivan úgy gondolom, elég lenne egy figyelmeztetés. Ha mégsem, akkor viszont mi is befűtünk neki...