Rukkola

2018.05.27. 11:00

Hova lesz a világ mesterek nélkül?

Az étteremben, ahova menüzni járunk délben, van egy kedvenc pincérem.

Nagy Ildikó

Pontosabban még nem felszolgáló, „csak” tanuló. Viszont öröm nézni, ahogy dolgozik. Mindent úgy csinál, ahogy az a nagykönyvben meg van írva – és persze ahogy a „nagyok” csinálják, akiktől a szakma csínját-bínját ellesi. Udvarias, mindig előre köszön, mutatja, hova ülthetünk, jártában-keltében pásztázza az asztalokat, figyeli, hogy mikor tölthet a pohárba, mikor szedheti le a leveses tányérokat. Megkérdezi, ízlett-e az étel, de nem rohan tovább, látszik, hogy érdekli is a vendégek véleménye. Kávéval kínálja a jóllakottakat, és ha látja, hogy valaki siet, int a főpincérnek, hogy hozhatja a számlát. Jó pincér lesz belőle – reméljük, hogy itt, és nem odaát...

Az a baj, hogy hozzá hasonló fiút nem látok sem az öregedő cipész mellett, sem a villany- vagy éppen mosógépszerelő mester oldalán. De mondják, hogy a szezonális, vízparti büfékbe is lasszóval fogják az embereket. Az egyik balatoni vendéglátós nemrég azt nyilatkozta, hogy ha valakinek van két keze, két lába, el tud számolni tízig – és persze dolgozni is akar -, akkor gondolkodás nélkül felveszi.

A barátnőmék háza melletti nyaraló nemrég gazdát cserélt. Az új német tulajdonos egy balatoni brigádra bízta a felújítást. Elmondta, hogy mit szeretne, és nagy nyugodtan hazautazott. Amíg ő otthon gondolatban tervezgeti a pepecül felújított nyaralóban eltöltendő nyarat, a barátnőm elképedve figyeli a szomszédban ügyködő „mestereket”. A minap, amikor meglátta a túladagolt purhabtól eldeformálódott, vadonatúj, több százezer forintos bejárati ajtót, elgondolkodott a pályamódosításon. Csak még azt nem tudja, villanyszerelőnek vagy burkolónak tanuljon. Ezért is drukkolok olyan nagyon a pincértanuló fiúnak...

Ezek is érdekelhetik