Rukkola

2018.08.18. 18:00

Tanmese a rózsaszín flamingós bevásárlótáskáról

Kinyitottam az ajtót, már éppen léptem volna ki az üzletből, amikor egy huszonéves fiú betoppant.

Nagy Ildikó

Mondjuk úgy: beengedtem, de az igazság az, hogy esze ágában sem volt megvárni, hogy egy nő – aki kinyitotta az ajtót és egyáltalán nem mellékesen: a kora alapján az édesanyja is lehetne – kimenjen. Nem a fiatalokat akarom szekírozni, nem is a médiát, még akkor sem, ha manapság mindenki az utóbbit okolja mindenért: a rossz időért, a hőségért, a balesetekért, a nők elsárkányosodásáért, az empátia kihalásáért, talán még a globális felmelegedésért is

Erről azonban – ahogy sok másról sem – nem a média tehet. Sokkal inkább mi, akik gyerekeket nevelünk. Hiszen mit várhatunk tőlük, ha soha nem látják, hogy apa felsegíti anyára a kabátot, kinyitja neki az ajtót, előreengedi? Vagy ellenkezőleg: ha azt látja, hogy anya kikéri magának, hogy apa felsegítse a kabátját, kinyissa neki az ajtót vagy előreengedje. Néha apróságokon múlnak a dolgok. Mondjuk egy rózsaszín flamingós bevásárlótáskán. Megesett, hogy azt vittem magammal a piaci bevásárláshoz. Belepakoltam két kiló újkrumplit, másfél kiló húst, két doboz tojást, egy kis ezt, egy kis azt, a tetejére meg egy fél kiló gyümölcsöt. Már nyújtottam volna a férjemnek, de az arcáról leolvastam, hogy ő ezt a rózsaszín flamingós csodát soha, de soha nem veszi kézbe. Nagy volt a dilemma, hiszen azt sem hagyná soha, hogy én cipekedjek… Végül elsétált az autóhoz a fekete bevásárlótáskáért. Jó lenne, ha ezt a boltba berontó fiú is olvasná. Vagy legalább a szülei…

Ezek is érdekelhetik