Előkapnak egy ízes történetet

2020.01.29. 11:30

Seregszemlén mutatkoznak be a Vas megyei falvak krónikásai

Vicces és pajzán történeteket is hoznak a szereplők a Falu krónikása című Vas megyei szemlére, amit február 1-jén 14 órától rendez meg a megyeháza dísztermében az NMI Vas Megyei Igazgatósága. Megkérdeztünk néhány résztvevőt.

Merklin Tímea

Fotós: © Unger Tamás

A megye 14 településéről huszonkét vers- és mesemondó vagy modern kori históriás érkezik. A szemlén egyrészt szeretnék felvonultatni a vasi szellemi értékeket, megmutatni a kistelepülések, tájegységek karakterét a nyelvi kincs megszólaltatásában. Másrészt keresik azt, aki a zsűri meg­ítélése szerint megkaphatja a Falu krónikása címet. A döntés úgy születik, hogy ki az, aki a leginkább szívéből-lelkéből adja át az adott művet. Minden apró irodalmi érték és annak éltetése, örökítése, megszólaltatása fontos.

Andrásfáról érkezik Nagyné Márffy Gyöngyi, aki az Összefogás Andrásfáért Egyesület vezetője, a Tőzike Dalkör tagja, foglalkozását tekintve mobilpostás, nem mellesleg pedig a Vas Népe civil tudósítója. A szemlén az apósa, Nagy Lajos egyik történetét mondja el, amely Savanyú Jóskáról szól, akinek vasi kötődései között számon tarthatjuk azt is, hogy járt Andrásfán és Petőmihályfán is. Amint az após által „örökített” egyik legendából kiderül: még az ő dédapja járt udvarolni az erdőn át egy lányhoz, amikor a fák között találkozott a betyárral. A Falu krónikása szemlén azonban az a történet elevenedik majd meg, hogy Savanyú Jóska megfordult az andrásfai kocsmában, nyugodtan ebédelt, és jól átvágta a csendőröket. Ő volt a vendég, aki azt felelte: „Savanyú káposztát eszik”, megmondta, hogy kicsoda, de mégse jöttek rá az üldözői, miután jóllakott, kifordult az ajtón, és eltűnt a Pénzeskúti patak mentén.

Nagyné Márffy Gyöngyi nemcsak az apósa történeteit gyűjti, hanem minden helyi értéket is.

– Van egy leírt pásztorjátékom a faluból. Az idős asszonyoktól húsvétitojásmintákat gyűjtöttem, amiket régen írókáztak. Ezeket felvetettem már a helyi értéktárba. Szeretném, ha bekerülnének Savanyú Jóska történetei is – mondta a hölgy.

Nagyné Márffy Gyöngyi

Náraiból nevezett a szemlére a nyugdíjas Ódor Ferenc. Az 1900-as évek elejéről, Mikes püspök idejéből hoz egy históriát arról, hogy miért hívják a náraiakat „dobzosoknak”. Bevezetésként elmeséli majd, hogy a „dobzo” nem doboz, nem koboz, hanem egy szilvához hasonló csonthéjas gyümölcs, amiből régen sok termett a faluban. Ették az emberek, adták a disznóknak is, mégsem fogyott nagyon. Elhatározták, hogy visznek belőle a püspöknek néhány szekérrel. Akkor kapták ezt a ragadványnevet, hogy „dobzosok”, és akkor kelt a szólás, hogy „nálunk annyi dobzo terem, hogy már a disznók se tudják megenni”.

Ódor Ferenc Náraiból nevezett, az 1900-as évek elejéről hoz egy históriát Fotók: Unger Tamás

Olaszfáról Beke Éva közösségfejlesztő és könyvtáros szervezett szereplőt: egy külön erre az alkalomra írt verset fog mondani Jakab ­Diána, a Nagy Lajos Gimnázium diákja. A szerző Beke Éva barátnője, Szauer Gertrúd, aki ugyan Szigetváron él, de sokat ír Olaszfáról, lényegében minden programjukat „megverseli”. Nem telhet el úgy közösségi ünnep, hogy a legújabb költeményét valaki el ne mondaná. „Olaszfa a szívemben” című versét a szöveg helyi illetősége miatt fogadta be a szemle. Igyekezett vasi tájszavakat építeni bele, ilyenformán: „Beregalján barac(k) pirul, leg/kvár készül/ sporhelten az asszonyságok keze alatt végül.” Az amatőr költőnő Olaszfa teljes 2019-es évét versformába öntötte. Ezt képekkel illusztrálva, animálva, zenei aláfestéssel kisfilmként vetítik a rendezvényen.

Nem maradhat ki a szemléből a nagyrákosi Baksa Eszter, az Őrség nagy mesemondója sem, aki nem leírt történeteket tanult meg, hanem a saját fejében gyűjti a vicces, pajzán sztorikat a falvak életéből, és emlékezetből kapja elő ezeket, ha szükség van rájuk. A szemlére három-négy olyan emléket hoz, amelyek már nem élő nagyrákosi emberekről szólnak.

– Sok humoros történet maradt rám a nagybátyámtól, Baksa Kálmántól – mesélte Baksa Eszter. – Volt pár tehene, szántott velük. Az egyiket Dudának hívták, a másikat Szegfűnek. Duda mindig kitolta Szegfűt onnan, ahol könnyen tudott volna menni. Ilyenkor a nagybátyám azzal terelte vissza: „Duda, hopp!” Aztán amikor kiértek a mező végébe, mondta neki: „Duda, Duda, nem azért, mert nem tudod, hanem azért, mert nem akarod!” Ezt a történetet a gyerekeim és az unokáim is ismerik, alkalmaztam a gyereknevelésben, hogy „Duda, hopp!”. Amikor csak ennyit mondok a családomban, rögtön tudják, miről van szó. Sőt el szoktam mondani az óvodákban is, ha mesélni hívnak.

Baksa Eszter még egy történetet is mesél majd a nagy­bátyjáról, aki két özvegyasszonyt szeretett. Az egyik féltékenységből felgyújtotta a másik pajtáját. Amikor égett, már járt a pletyka a szerelemféltésről, kimentek a csend­őrök, és kérdezték: „Kálmán bácsi, miért szeret két menyecskét?” Ez volt a válasz: „Az egyiket a szerelméért, a másikat a réteséért.” A mesemondó szóbeli hagyományként őrzött történetei nagyon megnevettetik majd a közönséget, nem utolsósorban az előadásmódjuk miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!